Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szita Károly: A vállalkozások igényeihez kell igazítani a szakképzést

A vállalkozások igényeihez kell igazítani a szakképzést, az első lépéseket már megtettük ennek érdekében, s ezt szolgálja majd a térségi integrált képzés, amelynek a Dunántúlon Pécs mellett, Kaposváron lesz központja - jelentette ki Kaposvár polgármestere szerdán, a városházán tartott sajtótájékoztatón.


Dátum: 2005-10-12 14:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44882
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:34:18.209248, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Több olyan szakmát beindítottunk az elmúlt három évben - a többi között műanyag-feldolgozó, géplakatos, hegesztő, szerszámkészítő, CNC-esztergályos, mérnökasszisztens -, amit a gazdasági élet szereplői kértek - mondta Szita Károly a szakképzésben érintett vállalkozókkal, iskolák igazgatóival, a kamara vezetőivel folytatott megbeszélés után.

"Feladatunk azt, hogy olyan szakmákra képezzünk fiatalokat, hogy a szakiskolákból kikerülve vagy tovább tudjanak tanulni, vagy egyből munkát kapjanak" - mondta a polgármester.

Ez utóbbival kapcsolatban kifejtette: örvendetes, hogy az 1.600 szakmunkástanulóból több mint kilencszázzal kötöttek tanulószerződést különböző termelővállalatok, ami túl azon, hogy ösztöndíjat jelent és gyakorlati képzést az adott vállalatnál, a tanulmányaik befejezése után egyben munkalehetőséget is biztosít számukra.

A polgármester kiemelte: Kaposvár egyike annak az országosan tizenhat térségi integrált szakképzési központnak, ahol egy földrajzilag nagyobb területet lefedve, szervezett formában és a legkorszerűbb technikai háttérrel sajátíthatják el a tanulók a munkaerőpiac igényeihez igazodó szakmákat. Az 1,2 milliárd forint értékű beruházással legkésőbb a jövő év szeptemberére végeznek - tette hozzá.

Szita Károly beszámolt arról is, hogy a kamara szorgalmazzák, hogy a Kaposvári Egyetem akkreditáltasson műszaki képzést, ugyanis a városban szükség lenne villamos-, illetve gépészmérnökre.

Varga József, a Somogy Megyei Iparkamara elnöke rámutatott: ma már kézzelfogható eredménye van annak a törekvésnek, hogy az ipar szükségletei szerint képezzenek szakembereket a városban.

A szakképzés átalakítása mellett fontos, hogy a vállalkozások tanulmányi szerződésekkel "kössék magukhoz" a fiatal szakembereket - hangsúlyozta. Példaként megemlítette, hogy az általa irányított gyárban négy éve hat, jelenleg 46 ilyen szerződés van érvényben.

A kamara elnöke ezzel kapcsolatban arra az ellentmondásra is felhívta a figyelmet, hogy a szerződéses tanulók után az iskola csökkentett normatív támogatás kap, azaz akár ellenérdekeltnek is tekinthető az ilyen szerződések megkötésében.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek