Tízmillió forint GVH bírság a Vodafone-nak
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 10 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a Vodafone Magyarországot a fogyasztók megtévesztése miatt - közölte a GVH szerdán az MTI-vel.
Dátum: 2005-10-12 15:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44888
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:34:19.988097, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közlemény szerint a Vodafone a "VitaMax Dumabérlet" tarifacsomag és a "Vodafone 90-800" tarifacsomag mellé választható "Hétvégi és Esti opció" egyes, 2005. február 16-től április 3-ig közzétett reklámjaival tévesztette meg a fogyasztókat.
A GVH megítélése szerint a fogyasztó joggal várhatja el, hogy a reklámban közölt információk pontosak, igazak legyenek, azok értelmezéséhez további ismeret ne legyen szükséges, különösen nem oly módon, hogy a további információk alapján a reklám által közvetített üzenet tartalma lényegesen módosulhat.
A hivatal versenytanácsa megállapította: a vállalkozás a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított akkor, amikor egyes, a tarifacsomagok kedvező tulajdonságát kiemelő reklámjaiban nem közölte, hogy a tarifacsomag igénybevétele időben korlátozott; az akció lejártával a "VitaMax Dumabérlet" tarifacsomagot automatikusan "VitaMax Uno" díjcsomagra módosítja; s az akció csak a vodafone-os vagy vezetékes szám hívására vonatkozik.
A bírság összegének meghatározása során a versenytanács figyelemmel volt arra, hogy a vállalkozással szemben a 2004. évben három olyan versenyfelügyeleti eljárás indult fogyasztók megtévesztése miatt, ami jogsértés megállapításával zárult - áll a közleményben.
MTI - fideszfrakcio.hu