Schröder visszavonulásának bejelentése után a politikus jövőjét találgatják
Gerhard Schröder kancellár visszavonulásának többszöri kilátásba helyezése után is bizonytalan, hogy a szociáldemokrata parlamenti frakció megválasztja-e kancellárnak a német konzervatívok (CDU, CSU) jelöltjét, Angela Merkelt.
Dátum: 2005-10-12 15:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44889
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:34:20.298111, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kancellárválasztásra november második felében kerülhet sor, előtte sikeresen le kell zárulniuk a nagykoalíciós tárgyalásoknak, s azok eredményeit az érintett pártok kongresszusainak küldötteivel is el kell fogadtatni.
A kancellár megválasztásához az első két fordulóban abszolút többségre van szükség a szövetségi gyűlésben, a Bundestagban, s Björn Böhning, az SPD ifjúsági szervezetének elnöke szerdán kifejtette: 50 százalék esélyt lát arra, hogy a szociáldemokraták Merkelre szavaznak. A Bundestagban 222 szociáldemokrata képviselő foglal helyet, s közülük a siker érdekében 82-nek kellene Merkelre szavaznia, amennyiben biztosra veszik, hogy a 226 uniópárti (CDU/CSU) képviselő mindegyike Merkelt akarja kancellárnak. A többi parlamenti párt már közölte, hogy nem akar Merkelre szavazni.
Schröder kedden este jelezte először nyilvánosan, majd szerdán Hannoverben megerősítette, hogy a következő kormányban nem vállal funkciót, ám a hétfőn kezdődő nagykoalíciós tárgyalásokon részt vesz. Schröder és kormánya az új kancellár megválasztásig, az új kormány megalakulásáig hivatalban marad.
Az új összetételű Bundestag kedden tartja alakuló ülését, amelyen megválasztják a tisztségviselőket. A szociáldemokraták nem csak a kancellári posztra, hanem a házelnökire is igényt formáltak, de végül is - nem önzetlenül - belenyugodtak a szabályok megváltoztathatatlanságába: mindkét posztot a legerősebb frakció adja. A Bundestag elnökének tisztségére Norbert Lammert CDU-s politikus a jelölt, a szociáldemokraták két alelnöki poszttal vigasztalódnának. A konzervatív-szociáldemokrata alku eredményeként az SPD nyolc kormányposzthoz jutna a kancellárral együtt 16 fős kormányban.
Gerhard Schrödert egy időben arról akarták meggyőzni, hogy vállalja el az alkancellári posztot a külügyminiszteri tisztséggel együtt. A politikus azonban azt válaszolta, hogy ez nem illeszkedik elképzeléseibe, nem volt még olyan koalíció, amelyben ő a gyengébb oldalon foglalt volna helyet.
A szociáldemokrata-zöld kormányt hét évig vezető Schröder jövőjével kapcsolatban számos találgatás van forgalomban: legutóbb a Gazprom orosz konszern tanácsadójának szerepében látták, de nevét összefüggésbe hozták a Citibank és a Merrill Lynch pénzügyi szolgáltatókkal is. Schröder ez utóbbi feltevésre azt felelte, hogy "Hannover az én New Yorkom".
Schröder Hannoverben volt alsó-szászországi miniszterelnök, s felesége, két fogadott lánya ma is ott él. A legtöbben úgy gondolják, hogy Schröder először pihenni fog, miután leadta hivatalát. Olyan spekuláció is ismeretes azonban, hogy Schrödert mintegy talonban tartják arra az esetre, ha a nagykoalíciós tárgyalások kudarcba fulladnának. Erre e pillanatban nincs sok esély.
Kevesen tudják elképzelni, hogy Schröder kancellári évei után jótékonysági tevékenyéggel foglalkozzon, mint Jimmy Carter volt amerikai elnök, vagy lapkiadó legyen, mint Helmut Schmidt, aki a hamburgi Die Zeit hetilapnál helyezkedett el.
MTI - fideszfrakcio.hu