Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csak rossz hírek vannak az önkormányzatok 2006. évi kilátásairól

Csak egy rossz és egy még rosszabb hírt kapott szerdán a Pénzügyminisztériumban az önkormányzatok, a települések 2006. évi kilátásairól - mondta Szita Károly Kaposvár polgármestere, a Fidesz önkormányzati tagozatának elnöke.


Dátum: 2005-10-12 18:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44894
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:34:21.786956, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fideszes politikus Pintér Erika, Tiszafüred és Széles Sándor, Máriakálló polgármestere társaságában cserélt eszmét Molnár Alberttel, a pénzügyi tárca politikai államtitkárával.

A minisztérium épülete előtt megtartott sajtótájékoztatóján Szita Károly felidézte azt az ígéretet, hogy az önkormányzatok visszakapják azt a 21,7 milliárd forintot, amit 2005 elején zárolniuk kellett, de meggyőződtek róla, hogy nem kapják meg.

Az ellenzéki településpolitikus elmondása szerint ez a tény azért is nehéz helyzetbe hozza a településeket, mert a kormány rendelkezése alapján tartalékot kellett képezniük, így előre elköltött pénzről van szó.

A "még rosszabb hír" kapcsán Szita Károly emlékeztetett arra, hogy Lamperth Mónika belügyminiszter azt ígérte, hogy 2006-ban 2,1 százalékkal - mintegy 27 milliárd forinttal - több pénzből gazdálkodhatnak az önkormányzatok, mint 2005-ben, de azzal szembesültek, hogy jövőre csökkennek a működtetési támogatások, amelyeket a települések óvodákra, iskolákra, egészségügyi intézményekre, sportlétesítményekre, közvilágításra kapnak.

Szita Károly kitért arra a korábbi ígéretre, hogy a zárolt pénzt visszakapják, ha jobb a gazdaság helyzete. Emlékeztetett, hogy Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter Kaposváron azt mondta: "dübörög a magyar gazdaság".

"Ez nem a polgármesterek pénze, hanem a falvakban, városokban élőké, küzdeni fogunk, hogy ha nem is lesz jobb, ne romoljon jövőre tovább az önkormányzatok helyzete" - mondta Szita Károly.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek