Elutasította a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezetet a román képviselőház
Többségi szavazattal elutasította a Székelyföld területi autonómiájáról szóló törvénytervezetet a román parlament képviselőházának plénuma szerdán.
Dátum: 2005-10-12 18:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44901
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:34:23.946734, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott és a román parlament két magyar tagja, Sógor Csaba szenátor és Becsek Garda Dezső képviselő által benyújtott jogszabály tervezetét a ház közigazgatási bizottsága alkotmányellenesnek véleményezte. Ezt a bizottsági határozatot a képviselőház plénuma 188 támogató és 16 ellenszavazattal elfogadta. Ezzel a ház a benyújtott tervezetet megvitatás nélkül elutasította.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi frakciójának az ülésen megjelent tagjai ellenszavazattal éltek az elutasítást indítványozó szakbizottsági jelentéssel szemben.
A tervezet elutasítását hevesen szorgalmazták az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nagy-Románia Párt (PRM) tagjai, de a kormánykoalíció képviselői is megszavazták a tervezetről szóló negatív szakbizottsági jelentést.
Márton Árpád, Kovászna megyei RMDSZ-képviselő, az RMDSZ képviselőházi csoportjának vezetője rámutatott: nem az ő frakciójuk kezdeményezte a jogszabálytervezetet, s jelenlegi formáját nem is tudja támogatni. Mindamellett hangsúlyozta, hogy az autonómia bármilyen fajtája nem alkotmányellenes, és nem veszélyezteti a román nemzetállamot.
Az SZNT elnöke, Csapó József volt RMDSZ-szenátor az általa vezetett szervezet nevében úgy fogalmazott, hogy Romániában még nem létezik az demokratikus jogállamiság, amely lehetővé tenné, hogy egy közösség saját sorsáról dönthessen, hogy autonómiát élvezzen.
MTI - fideszfrakcio.hu