Vajdasági incidensek: meghallgatás Brüsszelben
Vajdasági és szerb politikusokat hallgat meg csütörtökön az Európai Parlament délkelet-európai delegációja Brüsszelben. A nemzetiségi incidensekről szóló tanácskozáson többek között részt vesz Józsa László, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Rasim Ljajics szerb emberi jogi és kisebbségügyi miniszter, valamint Bojan Pajtics vajdasági kormányfő.
Dátum: 2005-10-13 07:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44908
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:34:26.217396, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ő szerdán úgy nyilatkozott, hogy minden egyes etnikai incidens nagy veszélyt jelent a tartományban élő nemzetiségek együttélésére, ám ezek a jogsértések kivételesek és nem jellemzőek a nemzeti közösségek közötti viszonyra - mondta a kormányfő.
MR - fideszfrakcio.hu