Külföldieknek kedvez a kormány a tervezett birtokpolitikai intézkedéseivel?
További lehetőségek nyílnak a külföldiek előtt, ha életbe lép a Nemzeti Földalapról szóló törvény módosításával kapcsolatos új tervezet - állítja a gazdakörök országos szövetsége.
Dátum: 2005-10-13 07:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44909
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:34:26.553941, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem ért egyet a kormányzat tervezett birtokpolitikai intézkedéseivel a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz). - A magyar gazdák többsége nincs olyan helyzetben, hogy hitelt vegyen fel, ezért a kormány által meghirdetett földvásárlási kölcsönhöz elsősorban olyanok jutnak hozzá, akik jövedelmük nagyobb részét döntően nem a mezőgazdaságból szerzik meg - nyilatkozta Obreczán Ferenc, a Magosz főtitkára. - A földet a magyar gazdáknak kellene megvenniük, de félő, hogy nem így történik, és a birtokok áttételesen külföldi tulajdonú cégek birtokába kerülnek.
A nemzeti földalapról szóló törvény tervezett módosítása - amit az agrártárca készít elő - egy helyen kisajátítási jogcímet ad az állam javára a helyben lakók földigényének kielégítésére - állapította meg a főtitkár. A gazdakörök szerint az a probléma, hogy helyben lakónak minősül az olyan jogi személy, illetve jogi személyiséggel rendelkező szervezet is, amelynek bevétele több mint 50 százalékban mezőgazdaságból és ezt kiegészítő tevékenységből származik, valamint székhelye a szóban forgó településen van. Obreczán Ferenc kiemelte: mivel külföldön lakó részvényes vagy egy adott cég üzletrész-tulajdonosa is szerepelhet a jogi személy mögött, a jogszabály-változtatás nem a ténylegesen helyben lakók szükségleteit, hanem a nagyüzemek tulajdonosainak földszerzését szolgálja. Akkor is, hogy egy-egy magánszemély maximum 300 hektár földet birtokolhat, mert az elő- és haszonvételi sorrendben - a földtörvény szerint - első helyen állnak a gazdálkodó cégek tulajdonosai mellett azok alkalmazottai, amely visszaélésekre adhat okot. Mindez nem alapozhatja meg az állami kisajátítási jogot más földtulajdonosok terhére - állapította meg Obreczán Ferenc.
Forrás: Magyar Nemzet
fideszfrakcio.hu