Pozitívak a romániai a madárinfluenza vírus minták
Pozitívaknak bizonyultak azok vizsgálatok, amelyeket a romániai madárinfluenza-gyanús mintákon végeztek - közölte csütörtökön a brüsszeli bizottság, hozzátéve, hogy meg fogja tiltani minden omániai élő szárnyas és az azokból készült termékek exportját.
Dátum: 2005-10-13 07:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44910
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:34:26.855186, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kimutatták a madárinfluenza H5 jelű vírustörzsét annál a három kacsatetemnél, amelyet a Duna deltájában találtak Romániában - közölte egy hírügynökséggel Bukarestből Ion Agafitei, az ország főállatorvosa. További részleteket nem tudott közölni, mert sietett az üggyel kapcsolatban sebtében összehívott válságtanácskozásra.
A brüsszeli bizottság egyik szóvivője szerdán még azt jelentette be, hogy addig negatív eredményt hozott az összes olyan romániai vizsgálat, amelyet madárinfluenza-gyanús mintákon végeztek.
Hozzátette, hogy a testület ennélfogva nem tervez további intézkedéseket Bukarest ellen, hacsak a további vizsgálatok nem mutatnak ki mégis súlyosan fertőző vírust.
MTI - fideszfrakcio.hu