Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

EU- betiltotta a Romániából érkező baromfiimportot

Az Európai Unió csütörtökön tilalmat rendelt el a romániai baromfi és élő madár importra azután, hogy az unió szakértői megerősítették: madárinfluenza vírust mutattak ki romániai kacsákban és csirkékben.


Dátum: 2005-10-13 09:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44912
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:34:27.454407, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bizottság ugyanazokat az intézkedéseket foganatosította, mint korábban hétfőn Törökországot érintően, vagyis betiltotta mindenféle baromfi behozatalát. Az uniós szakértők H5-os vírusváltozatot találtak két mintában is, amit az egyik Duna-deltában lévő farm állatairól vettek. " További elemzések szükségesek ahhoz, hogy bizonyságot nyerjenek arról, a kérdéses vírus valóban H5N1-es - közölte a bizottság.

Az unió állategészségügyi állandó bizottsága csütörtökön rendkívüli ülés tart a helyzet értékelésére, egyidejűleg egy brit laboratórium is megvizsgálja, hogy a Törökországban korábban talált vírus is H5N1-es madárinfluenza vírustörzshöz tartozó-e.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek