Üdvözölte az iraki alkotmánytervezetet az Egyesült Államok
Üdvözölte az iraki alkotmánytervezetről létrejött megállapodást az Egyesült Államok. A Fehér Ház szóvivője rendkívül pozitívnak nevezte, hogy az iraki szunniták hajlandók a kompromisszumra.
Dátum: 2005-10-13 09:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44913
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:34:27.777807, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A legfőbb szunnita erőnek számító Iraki Iszlám Párt feladva korábbi elutasító álláspontját tegnap bejelentette, hogy elfogadja a szombati referendumon szavazásra bocsátandó alkotmánytervezetet.
Az iraki parlament ezt követően jóváhagyta a dokumentumot. A szunniták álláspontjának változását üdvözölte a washingtoni külügyminisztérium is.
hirtv.hu - fideszfrakcio.hu