Az érzéketlen luxusbaloldal - a Marson élnek?
A kormány és az egészségbiztosítás egyre nehezebben kibogozható viszonya volt Frajna Imre mai sajtótájékoztatójának témája. A politikus rámutatott: a kormány arra készül, hogy a sürgősségi ellátás költségeit kiszámlázza azoknak a betegeknek, akik nem rendelkeznek járulékköteles jövedelemmel, és nem jelentkeztek be az állami ellátórendszerbe sem.
Dátum: 2005-10-13 12:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44919
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:34:29.677451, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Ez az elképzelés ellentétes az alkotmánnyal" - szögezte le Frajna, majd így folytatta: az állampolgároknak ugyanis joguk van a szociális biztonsághoz, öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra.
A módosítás indoka a kormány szerint az, hogy a pénzbeli ellátásokkal több visszaélés történt az elmúlt időszakban: minimális összeg befizetésével vettek fel táppénzt vagy gyed-et az erre nem jogosultak. Ez azonban nem elég ahhoz, hogy ezeket az embereket az egészségügyi ellátásból is kizárják - fűzte hozzá.
Európában példátlan lenne, hogy a sürgősségi eljárás nem jár a nem-biztosítottak részére, hanem utólag próbálják meg behajtani rajtuk a költségeket - hangsúlyozta a képviselő, kiemelve: a harmadik világ országaiban van ehhez hasonló rendszer. Elmondta azt is, hogy a kormány szándéka a 100 lépés programjának egyik pontjával is ellentétes. Frajna aláhúzta: egy szívinfarktus esetén másfél millió forintot számlázhatnak ki, egy lábtörésért pedig 500 ezer forintot fizethet majd a beteg.

A miniszterelnök ismét hazudott és egy luxusbaloldali hozzáállásról tett tanúbizonyságot - állapította meg a politikus, hozzátéve: aki azt hiszi, hogy Magyarországon mindenkinek van állandó jövedelme az a Marson él. Rámutatott: a kormány által tervezett módosítás azt jelentené, hogy aki például felmond a munkahelyén, és ezért munkanélküli ellátásra nem lesz jogosult mintegy 90 napig, az erre az időszakra elveszti a biztosítását is. Szintén így járnak azok a pályakezdők, akik a diploma után rögtön nem állnak munkába, ám munkanélküli segélyre sem jelentkeznek be.
Ha ez a törvény így lép hatályba, akkor százezrek kerülnek olyan helyzetbe, hogy a legkisebb baleset is anyagi romlásba fogja dönteni őket és családjukat - szögezte le Frajna, aki arra kérte a kormány: gondolja végig az egészségbiztosítás ezen módosításait.
fideszfrakcio.hu