Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ami Demszkynek sikerült: a világ legdrágább parkja

Demszky Gábor ma adta át a bazársor helyén épített parknak hívott, de a lerakott kockakő és murva mennyiségét tekintve inkább közteret. A lerobbant, romos, többnyire falragaszokkal telerakott bazársor helye azonban továbbra is szégyenteljes mementója marad a fővárost vezető MSZP-SZDSZ koalíciónak.


Dátum: 2005-10-13 15:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44932
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:34:33.683933, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Károly körúti bazársor területének ügye már 1996 óta húzódik. Ekkor jelentették be, hogy 1998 végére megvalósul a városháza-projekt. Hol szállodát, hol irodaépületet, hol pedig nyitott kulturális teret ígértek. 9 évre volt szüksége Demszky Gábornak arra, hogy egy ideiglenes, köves parkot hozzon létre, amelyet még az általa kitűzött határidőre sem sikerült megnyitnia.

Emlékeztetjük a Budapestieket Demszky Gábor azon kijelentésére, miszerint egyetlen egy forint közpénz nélkül fogja a város megvalósítani a városháza projektet. Nos eddig -mindenféle tagadás ellenére- az épületek bontására, illetve a projekt előkészítésére, valamint a megalapított Városháza Projekt 2000 kft.-re, a terület őrzésére, karbantartására eddig összesen 1,5 milliárd forintot költött el, és ehhez jön még a 4000 nm-es park létrehozásának 200 millió forintos költsége. A város vezetése eddig a közparkra 1,7 milliárd forintot áldozott.

Demszky Gábornak 9 évre volt szüksége ahhoz, hogy egy ideiglenes parkot hozzon létre és mindezt 425 ezer forintos négyzetméteráron, ami egy kulcsrakész budai luxuslakás négyzetméter ára.

Felháborító, hogy miközben a város romokban hever, ez az egyetlen beruházás Budapesten: a világ legdrágábban kialakított területe.

Budapest, 2005. október 13.

Wintermantel Zsolt

Frakcióvezető-helyettes

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek