Tüntettek a Szegedi Kossuth Nyomda korábbi dolgozói
Egykori munkahelyük előtt demonstráltak csütörtökön a Szegedi Kossuth Nyomda Kft. korábbi munkatársai.
Dátum: 2005-10-13 16:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44935
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:34:34.619881, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A negyven dolgozó azért tiltakozott, mert a cég adós több havi bérükkel, a felmondási időre szóló járandóságukkal és végkielégítésükkel.
"Az elmúlt három hónapban ígéreteket kaptunk, pénzt nem" - mondta Horváth Ferenc, a demonstráció szervezője.
A cég több mint száz egykori dolgozójának tartozik összesen mintegy 70 millió forinttal, van olyan munkatárs, akinél az adóság meghaladja a 2 millió forintot - közölte a szakember, aki gépmesterként dolgozott a nyomdában.
A cég dolgozói elmaradt bérük és más juttatásaik miatt már két alkalommal sztrájkoltak az idén, továbbá demonstráltak Szegeden, és a fővárosban az anyacég, a Kossuth Nyomda Rt. székháza előtt is. A szeptember közepén történt leállás előtti két hónapban azonban a dolgozók semmilyen formában nem akadályozták a termelést, a cég kereskedelmi tevékenységét, ennek ellenére egy fillért nem kaptak - hangsúlyozta Horváth Ferenc.
Névery Tibor ügyvezető igazgató az MTI-vel közölte: valamennyi dolgozó megkapja a fizetését és végkielégítését, mivel a tartozásokra megvan, illetve hamarosan meglesz a fedezet.
A cég értékesítette a nyomda egykori 10 ezer négyzetméteres telephelyét - mondta az igazgató. Hozzátette: a kapott összeg egyelőre ügyvédi letétben van, amint a pénz felszabadul, megkapják elmaradt járandóságukat a dolgozók.
Az elmúlt évben a nyomda 3-3,5 millió könyvet készített 1,3 milliárd forintos árbevétel mellett, a tavalyi évet pedig szerény veszteséggel zárta. A cég rendelésállománya az idén drasztikusan visszaesett, ez vezetett a termelés szeptember közepi leállításához.
A Nemzeti Nyomozó Iroda augusztus végén ismeretlen tettes ellen indított eljárást társadalombiztosítási, egészségbiztosítási és nyugdíjpénztár-járulék fizetési kötelezettség megsértése vétsége miatt a Szegedi Kossuth Nyomda Kft.-vel kapcsolatban - mondta Horváczy Emese, az iroda szóvivője. Hozzátette: szeptemberben a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntették.
MTI - fideszfrakcio.hu