Államalkotó tényező Romániában a magyarság
Elfogadta a kisebbségi törvénytervezet első három cikkelyét a szenátus, közöttük azt is, amely kimondja, hogy a romániai kisebbségek államalkotó tényezők - írja a Szabadság.
Dátum: 2005-10-13 17:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44943
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:34:37.078676, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A cikkelyenkénti vita első napján a 230 módosító indítványt benyújtó Gheorghe Funar nagyromániás szenátor fenntartotta az összes javaslatát, és érvelt is mellettük.
Emiatt elhúzódhat a törvény megvitatása, amely egyes becslések szerint a 20-ai, más becslések szerint 24-ei határidőt nem haladhatja meg. Ha ez megtörténik, akkor a tervezet vitája a képviselőházban folytatódik.
Forrás: www.transindex.ro, 2005. október 13.