Madárinfluenza: tizenegyezer madarat ellenőriznek Magyarországon
A magyar állategészségügyi hatóságok kilencezer házi tartásban lévő és kétezer vadmadarat ellenőriznek, hogy megállapítsák, nem hordozzák-e a madárinfluenza vírusát - közölte a főállatorvos pénteken reggel az egyik kereskedelmi rádiónak adott nyilatkozatában.
Dátum: 2005-10-14 08:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44965
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:34:43.981768, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tizenegyezer madár vizsgálata az Európai Unió szakértői szerint statisztikailag elegendő ahhoz, hogy biztonsággal meg lehessen állapítani, van-e Magyarországon megbetegedés - mondta el Süth Miklós a Klubrádiónak.
Leszögezte, hogy jelenleg Magyarországon nincs madárinfluenza, de mivel egy szomszédos országban, Romániában vannak megbetegedett és elhullott állatok, ezért "nagyobb lehet a valószínűsége", hogy a madárinfluenza átterjed Magyarországra, mint azokban az országokban, amelyek nem szomszédosak ilyen országokkal.
A főállatorvos közlése szerint emiatt elsősorban a keleti megyékben kell szigorítani az ellenőrzéseket.
Az állattartó köteles értesíteni az orvost, ha a baromfinak megváltozik a viselkedése, egészségi állapota - hangsúlyozta Süth Miklós.
Hozzátette: a madárinfluenza jellemző tünetei, hogy a madár gubbaszt, bágyadt, étvágytalan, s a megbetegedés után igen rövid idő múlva elpusztul. Az is jellemző a járványra, hogy rövid idő alatt nagyszámú baromfi hullik el.
A főállatorvos, kérdésre válaszolva, azt is elmondta, hogy a piacokat is fokozottan ellenőrzik a hatóságok.
MTI - fideszfrakcio.hu