Gyurcsány Ferenc döntő hibát követett el
A miniszterelnök meggazdagodásának körülményeiről, a szerdai vizsgálóbizottságban szerzett tapasztalatairól, a magyar sajtó jelenlegi helyzetéről és Gyurcsány Ferenc feljelentésének esélyeiről beszélt Deutsch Tamás, a Mese a luxusbaloldalról című Reform-esten a Polgárok Házában.
Dátum: 2005-10-14 09:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44967
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:34:44.607482, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Szalay utca esetében Gyurcsány Ferenc komoly összeggel károsította meg az államot - hangoztatta Deutsch Tamás, rámutatva: 1994 májusában négy nap alatt 23 millió forintot keresett a jelenlegi miniszterelnök. Mint fogalmazott, ennek ismeretében nem meglepő, hogy Gyurcsány kifejezetten agresszív, személyeskedő stílust vett fel, mikor a szerdai meghallgatásán a Szalay utcai ingatlan részleteiről kérdezték. Emlékeztetett arra is, hogy a miniszterelnök mind a mai napig nem hozta nyilvánosságra azokat az iratokat, melyek igazolni tudnák állítólagos ártatlanságát.
Indulat nélkül jelenti fel?
"Gyurcsány Ferenc egy politikai vállalkozó - állapította meg a fideszes képviselő, rámutatva: ugyanazok a módszerei, mint korábban, a különbség mindössze annyi, most nem egy céget, hanem egy országot vezet. A miniszterelnök szerdai meghallgatásán tett kijelentéseire - Jelentsenek fel! - pedig így reagált: látok esélyt arra, hogy gyakorlati lépések is következhetnek az ügyben. Hozzátette: egészen biztos vagyok abban, hogy törvénysértés történt a Szalay utca esetében. Ugyanakkor megjegyezte, hogy nincsen benne indulat a kormányfő felé, mert mint fogalmazott: arra méltatlan emberre még negatív energiát sem érdemes pazarolni.
A Képviselő Klub körüli visszásságokról is beszélt. Emlékeztetett arra, hogy az épületet 1995 januárjában adta el az állam, ám kis idővel később, áprilisban már vissza is bérelte, sőt 97 millió forintért fel is újította. Csak ebből az üzletből 210 millió forinttal gazdagodott Gyurcsány Ferenc - állapította meg majd így folytatta: a Képviselői Klub nevében Gyurcsány már akkor megírta a szerződést, mikor az a bíróságon még be sem lett jegyeztetve, így semmiség jogán, és ebből adódóan jogalap nélküli gazdagodás okán feljelentés várható ellene. "Nem reménytelen a helyzetünk, de kellő figyelemmel és felkészültséggel kell nekimenni az ügynek" - figyelmeztetett Deutsch Tamás, a Csillebérci úttörőtábor esetére hivatkozva. Már jogerős bírósági ítélet született az ügyben, vissza kellett szolgáltatni az ingatlant az állam részére.
A fideszes honatya szerint a kormányfőben nagy az irigység. Mint fogalmazott, Gyurcsány Ferenc az első miniszterelnök a rendszerváltás óta, akinek a neve előtt nem szerepel a "dr" jelző. Ellenben Orbán Viktor, Horn Gyula, Medgyessy Péter, de még Áder János neve előtt is szerepel a "dr" - mutatott rá Deutsch, kiemelve: ezt a címet nem lehet üzleti alapon megszerezni, ehhez be kell iratkozni egy egyetemre, és el is végezni.
A döntő hiba
Hosszú ideig bénult volt a Fidesz-frakció Gyurcsány Ferenc őszi, Parlamentben elhangzott beszédei után - ismerte el az ellenzéki politikus, aki szerint elképzelhetetlen dolgokat állított a miniszterelnök, ráadásul olyan stílusban, amelyet nem szabad felvenni. Mindent természetesen nem szabad megengedni neki, ám mindenre reagálni sem érdemes, egy középutat kell megtalálnunk ez ügyben - összegezte gondolatait.
A magyar sajtó helyzetéről is szólt. Kiemelte, hogy a világon egyedül talán Nagy Britanniában kiegyensúlyozott a helyzet, más országokban a balliberális túlsúly mindenhol észrevehető. 1998-ban is hasonló volt az arány, sőt még nagyobb volt a hátrányunk, mégis leváltottuk a kormányzó erőket - figyelmeztetett, rámutatva: nem csak ez fogja eldönteni a küzdelmeket. Így vélekedett: a magyar baloldalnak egy minden eddiginél jobban kommunikáló vezetője van, és ez egy eddig még sosem létező versenyt fog hozni Magyarországra. Hozzátette: ettől a versenytől sem tartok, mert jobbak leszünk így is Gyurcsány Ferencnél.
A szerdai Apró-Gyurcsány vizsgálóbizottság tapasztalatairól szólva megjegyezte: a miniszterelnökről kiderült, hogy kommunikációs értelemben gátlástalan. Korábban - folytatta -, sokszor kinyílt a bicska a zsebemben, de az elmúlt időszakban volt időm átgondolni, mit csináltam rosszul, és remélem tanultam ezekből a hibákból. Szerdán végig nyugodt voltam, annak ellenére, hogy Gyurcsány sokkal jobban szerepelt a meghallgatáson, mint ahogy vártam. És bár láthatólag úgy készült, hogy majd nem válaszol egyetlen kérdésre sem, mégis megtette, amivel döntő hibát követett el - zárta gondolatait.
Forrás: gondola - fideszfrakcio.hu