Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ez az oktatásfinanszírozás nem európai

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint az oktatás finanszírozására jövőre szánt összeg nincs összhangban a meghirdetett, európai színvonalhoz igazodó, tudásalapú társadalom megteremtésének céljával - írja a Népszava.


Dátum: 2005-10-14 09:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44970
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:34:45.499547, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Varga László utalt rá, a több mint negyven közoktatási normatíva közül több mint tíz csökken, és tíznél kevesebb azok száma, ahol az előreirányzott normatíva több a tavalyinál. Sajnálatosnak tartotta, hogy várhatóan mintegy 8,89 százalékkal csökken a nem magyar nyelven folyó nevelés és oktatás, valamint a roma kisebbség oktatásának támogatása, a pedagógusokszakvizsgáé és továbbképzésé pedig 37,33 százalékkal. Az oktatásügyi minisztérium szerint jövőre a felsőoktatás költségvetése jelentősen növekszik, a közoktatásé szinten marad. A változások lényege, hogy erősök a rászorultsági elv, egyszerűsödik a normatívák rendszere.

Népszava - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek