A WHO óvatosságra int madárinfluenza kapcsán
Növelte az emberi megbetegedések kockázatát a halálos madárinfluenza-vírus terjedése új területeken Európa határai mentén - figyelmeztetett pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO), felszólítva a szárnyasállomány és az emberek fokozott figyelésére.
Dátum: 2005-10-14 12:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44973
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:34:46.473084, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A WHO honlapján (www.who.int) közzétett közlemény azért leszögezi azt is, hogy minden bizonyíték azt mutatja: a H5N1 vírus nem terjed könnyen a madarakról, hogy megfertőzze az embereket.
"A szárnyasok körében a H5N1 vírus terjedése új területekre aggodalomra ad okot, mivel növeli az esélyeit annak, hogy újabb emberi megbetegedések keletkezzenek. A WHO fokozott elővigyázatosságot tanácsol a szárnyasok körében megjelent betegség sújtotta országoknak, különösen a madarak leölésénél és a lázas, légzőszervi betegségben szenvedő emberek figyelését javasolja" -fogalmaz a közlemény.
Az ENSZ szakosított szervezete közölte, hogy nem emeli - az ötfokozatú skálán hármas szinten hagyja - a lehetséges emberi influenzajárvány esetére alkalmazott készültséget. A hármas fokozat azt jelenti, hogy "egy vírus, amely új az emberek esetében, megbetegedéseket okoz, de nem terjed könnyen emberről emberre."
A H5N1 vírus átterjedt Európa határaira Ázsiából, ahol 2003-ban több mint 60 ember halálát okozta. Az elmúlt napokban madárinfluenza-fertőzést mutattak ki szárnyasokon Törökországban és Romániában.
MTI - fideszfrakcio.hu