Népi kezdeményezés a privatizációról
Népi kezdeményezést elindítását jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Áder János, aki az ügy előzményeiről szólva megjegyezte: már több hete folyik a vita, mik azok az állami tulajdonban lévő tárgyak, melyeknek tartósan az állami vagyontárgyak körébe kellene tartozniuk. Letölthető grafikonok + Zsebrádióban a sajtótájékoztató hanganyaga
Dátum: 2005-10-14 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44977
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:34:47.759853, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Emlékeztetett arra is, hogy ezen a héten politikai vitanapot tartottak a kérdéskörben. Álláspontjaink egyáltalán nem közeledtek egymáshoz, az SZDSZ mindent, míg a szocialisták pedig többnyire mindent szeretnének privatizálni - vont mérleget a vitanapról a politikus.
Áder János egy hónappal korábbi közvéleménykutatási adatokra hivatkozva kijelentette: a fideszes szavazók 98 százaléka, míg a szocialista szimpatizánsok 91 százaléka szerint kellene meghatározni a nemzeti vagyon azon körét, amit a kormány nem adhat el. Hozzátette: jelenleg Magyarországon a vagyon 90 százaléka már magánkézbe került, miközben az unió más tagországaiban ez az arány 70-30 százalék.
"Szeretnénk ez ügyben egy kicsit a mi politikai álláspontunknál, véleményünknél nagyobb nyomatékot adni" - hangsúlyozta a frakcióvezető, rámutatva: népi kezdeményezésünkben a következő kérdésre szeretnénk választ kapni. "Egyetért-e ön azzal, hogy a privatizáció korlátozása érdekében az Országgyűlés a képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvényben határozza meg a tartós állami tulajdon körét?" A kérdést még a mai napon fogjuk eljuttatni az Országos Választási Bizottsághoz - tudatta.
A Fidesz által javasolt nemzeti vagyonszerződés kétharmados törvényhez kötné az állami és önkormányzati tulajdonban lévő kórházak, az állami tulajdonban lévő erdők, az autópályák és a kezelésükre létrehozott gazdasági társaságok, valamint a Budapest Airport, a MÁV Rt., a Magyar Posta Rt. a Villamos Művek, a paksi atomerőmű és a Volán Rt. eladását.
"Azért nem népszavazást kezdeményezünk az ügyben, mert annak lebonyolítására már nem lenne idő a 2006-os országgyűlési választások előtt" - indokolta a népi kezdeményezést Áder János, kiemelve: két hónapon belül ötvenezer érvényes aláírást kell összegyűjteni, amelyeknek hitelesítését az Országos Választási Iroda fogja elvégezni. Rámutatott arra is, ha az aláírásgyűjtés érvényes, akkor az Országgyűlésnek napirendre kell tűznie a kérdést.
A képviselő a népi kezdeményezés részleteiről szólva végül megjegyezte: legkorábban november közepén kezdődhet el az aláírásgyűjtés, amelyet a Fidesz aktivistái végeznek majd, és legkorábban decemberben vagy januárban kerülhet az Országgyűlés elé a kérdés.
fideszfrakcio.hu