Koszovóban háromnapos NATO-hadgyakorlat kezdődött
Háromnapos hadgyakorlatot kezdtek Koszovóban pénteken a NATO vezette békefenntartó erő alakulatai. Az észak-atlanti szövetség pristinai közleménye szerint a gyakorlat célja felmérni, hogyan képesek összehangolni különböző nemzeti újjáépítési és szállítási feladatok végrehajtását.
Dátum: 2005-10-14 12:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44979
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:35:48.402597, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hadmozdulatokban a dél-szerbiai tartomány mind a négy NATO-ellenőrizte szektorának katonái részt vesznek, beleértve a tartalékos zászlóaljak és a rendőri erők tagjait is.
Az ENSZ által felügyelt, többségében albánok lakta Koszovóban mintegy 17 ezer 500 NATO-katona szolgál a NATO-vezette erők kötelékében. Az állományt nemrég újabb ezer olasz és német katonával egészítették ki, tekintettel a vitatott hovatartozású tartomány végső státusáról hamarosan elkezdődő tárgyalásokra.
A NATO azután telepített békefenntartókat a tartományba, hogy a szövetség 1999-ben háborút vívott a Koszovóban etnikai tisztogatást végrehajtó Szerbia ellen.
MR - fideszfrakcio.hu