Kormányzati elégtelen az uniós felkészülés terén
Kormányra kerülése óta az MSZP uniós csatlakozásunk érdekében nem tett semmi mást, mint hogy befagyasztotta azokat a - hazánk versenyképességét fokozó - programokat, amelyeket még a polgári kormányzat indított útjára. Ezért a Fidesz a csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosításokat illetően garanciákat követel az integrációt ez idáig puszta technikai ügyként kezelő kormánytól. Mindez azon a sajtótájékoztatón hangzott el, melyet Szájer József, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője a párt székházában tartott szombaton.
Dátum: 2002-09-14 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4133
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:44:28.717343, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz alelnöke az Orbán Viktor elmúlt napokban tett kijelentése nyomán megindult "heves támadásokat" illetően megjegyezte: a polgári kormány első embere nem bel- hanem nemzetpolitikai alapállásból nyilatkozott akkor, amikor kijelentette: a Fidesz az uniós csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosításokat csak abban az esetben tudja támogatni, ha az MSZP garanciákat vállal arra vonatkozóan, hogy Magyarországon folytatódni fognak a versenyképességünk javítása érdekében még az előző kormány idején megindított programok.
Szájer József hangot adott pártja azon aggodalmának, miszerint a kormányváltás óta eltelt időszakban uniós felkészülésünkben nem a minőségi, hanem kizárólag a technikai jelleg dominált. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: a tárgyalások ugyan a régi terv szerint folytatódnak, lényegi, a hazai gazdasági szereplők pozícióit javító intézkedésekre mégsem került sor. Hozzátette ugyanakkor: elsorvasztott viszont a kormány számos korábbi, ezt elősegítő kezdeményezést, így befagyasztotta az agrárhitelt és likvidálta a Széchenyi Tervet.
A politikus szólt arról is: nem folytatja a kormány azt a korábbi egyeztetési gyakorlatot sem, hogy a külügyminiszter havonta konzultációra hívja a frakcióvezetőket abból a célból, hogy tájékoztassa őket a csatlakozási folyamat pillanatnyi állásáról. Az utolsó ilyen találkozóra még májusban, Martonyi János kezdeményezésére került sor - emlékeztetett a politikus, aki arra is felhívta a figyelmet: az MSZP korábban is csak retorikájában, nem pedig tetteiben volt EU-párti. Nem járultak például hozzá a 2000-ben aláírt hatpárti nyilatkozat megújításához, ellenzékként nem szavazták meg a parlamentben a médiatörvény szükséges módosításait, Medgyessy Péter pedig - még kormányfőjelöltként - Brüsszelben a magyar tárgyalási pozíciók ellen lobbizott - jelentette ki Szájer.
A politikus szerint mindezek miatt "rossz a lelkiismerete" az MSZP-nek és rossz amiatt is, mert azon ígéretét sem tartotta meg, miszerint újranyitja majd a mezőgazdasági fejezetet.
Az elmúlt hónapok eseményeit értékelve a Fidesz alelnöke úgy látja tehát: csatlakozási szempontból a folyamatok kedvezőtlen irányba haladnak, s csak abban az esetben lehetünk versenyképes tagjai - az egyéni gazdálkodók és vállalkozók szempontjából is - az Uniónak, ha a Fidesz által kért garanciális feltételek megvalósulnak.
Ez utóbbiakról szólva a politikus elmondta: szükséges, hogy az agrártámogatások terén a kormány továbbvigye az Orbán-kabinet programját, mindemellett pedig kiteljesítse, s ne megnyirbálja a magyar kis- és középvállalkozók helyzetbe hozását. Ma ugyanis az a tendencia érvényesül, hogy a hazai vállalkozók egyre kevésbé képesek a kiírt pályázatokat elnyerni, ehelyett viszont külföldi vállalatok térnyerése tapasztalható - hangsúlyozta Szájer József. Hozzátette: különösen bizonyos kiemelt fontosságú területeken - így a borászatban, turizmusban, vagy a lakáspiacon - lenne szükséges, hogy magyar gazdaság szereplői megerősödjenek.
Szájer a bérfejlesztést is a minőségi csatlakozás előfeltételének tartva rámutatott: amíg az Orbán-kormány időszakában soha nem látott mértékben nőtt a minimál- és a reálbér, addig a jelen kormányzat tervei a jövő évtől e tekintetben visszaeséssel számolnak. Ez utóbbival kapcsolatban felhozta: a kabinet 2003-tól szakítani kíván a korábbi irányvonallal, s csupán három százalékos bérfejlesztést tart indokoltnak.
Az uniós átlaghoz való felzárkózásunk korábban prognosztizált 2010-es dátuma is erősen függ a Fidesz fent jelzett intelmeinek megvalósulásától - említette meg a Fidesz alelnöke. Rávilágított arra is: nem mindegy, hogy csatlakozásunk milyen körülmények között megy végbe, nem mindegy, hogy a csatlakozásukat követően mintegy két évtizedig stagnáló görögök példáját vagy az integrációból egyből profitáló ír, portugál, spanyol utat választjuk-e. Ezzel összefüggésben a Fidesz politikusa szólt arról is, hogy a pályázati rendszereken nyugvó uniós támogatási szisztéma csak a gazdasági struktúrájukat ehhez idomító országokban járul hozzá a prosperitáshoz és az életszínvonal emelkedéséhez. A mi kötelességünk, hogy mindezt szem előtt tartva elérjük, hogy a magyar gazdaság már az első években profitáljon a csatlakozásból.
A Fidesz emiatt hívja fel még időben a kormány figyelmét az általa követett politika helytelenségére s figyelmeztet még időben arra, hogy a kis és középvállalkozások támogatásának visszafogása, a bérfejlesztés elmaradása, s az agrárhitel felszámolása a dinamikus és versenyképes Magyarország gátja.
fidesz.hu