Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP öngóljai a győri önkormányzati fórumon

Horn Gyula Győrben hétfőn olyan ígéreteket tett a szocialisták nevében az önkormányzatoknak, amelyek ellentétben állnak a korábbi politikájukkal és a labdarúgás bizonyos helyzeteihez hasonlóak: öngólokhoz, kapufákhoz és ahhoz, amikor a futballista lyukat rúg- áll Perlaki Jenő (Fidesz) országgyűlési képviselő közleményében.


Dátum: 2002-02-13 18:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:25.652478, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szocialista kormány az utolsó napjaiban elfogadott beruházásokkal együtt 33 címzett támogatást indított el szocialista vezetésű önkormányzatokban és csak 3 címzett támogatást az akkori ellenzékiekben. Ez a tény teszi hiteltelenné állításukat, hogy pártsemlegesen akarják elosztani a támogatásokat. A polgári kormány területi elosztást alkalmazott és mintegy 6 millió ember életminőségét javította a címzett támogatások odaítélésén keresztül. Öngól olyan ígéretet tenni, amelynek az ellenkezőjét bizonyította a kormányzásban az MSZP.

A gázközmű-vagyon privatizációs bevételének és a tűzoltóság járandóságának tartozását hagyta maga után az MSZP-SZDSZ-kormány, amelyet a polgári kormány egyenlített ki mintegy 80 milliárd forint értékben. Valamint egy reálértékben leromlott támogatási rendszert hagyott a régi, és fordított át reálérték emeléssé az új, a polgári kormány. Az olyan ígéretek is öngólok, amelyek a működési források és a fejlesztési források értéknövelését irányozzák elő, mert pontosan a fordítottját tette az MSZP.

Az önkormányzatok pénzellátásában az esélyegyenlőség jegyében a hátrányos helyzetű települések és az előnyös pozíciójúak közötti jövedelemkülönbségek mérséklése a döntő, ezért különösen a kistelepülések pótlólagos támogatása a hasznos, másrészt az útépítések és a csatornázás kiemelt támogatása az infrastrukturális fejlettség kiegyenlítésére.

A személyi jövedelemadó és az áfa Horn Gyula által ígért részének önkormányzatokhoz juttatása vagy kevesebbet ad az önkormányzatoknak, mint eddig, mert az állami támogatások többet tesznek ki az ígértnél, vagy többszörösen ígérte el, vagy fedezete nincsen, de mindenesetre a realitásokat és a feladatarányosság jogos igényét figyelmen kívül hagyta. Ha az MSZP szakértői rosszul számítottak és kevesebbet ígérnek a jelenlegi állapotnál, akkor ez öngól, ha ugyanannyit, akkor pedig kapufát lőttek, mert nem ígértek semmit.

A gépjárműadóból való részesedés növelésének hatása ezrelékekben mérhető az önkormányzatok forrásigényéhez képest, tehát lyukat rúgott, aki a javaslatot fogalmazta.

A Fidesz - Magyar Polgári Párt önkormányzati politikája esélykiegyenlítést, folyamatos és pénzügyileg megalapozott fejlesztéseket ígér a közszolgáltatásokban, az ország valamennyi településén élő polgárok életminőségének javítására.

Kapcsolódó elemek