A szocialisták megfúrták Mádl kitüntetését Veszprém megyében
A Veszprém Megyei Önkormányzat megalakulása után rendeletet alkotott a legnagyobb megyei elismerés a Veszprém Megye Érdemérem odaítélésének szabályozásáról. Az elmúlt 15 esztendőben - bármilyen politikai színezetű többség vezette a megyét- mindig konszenzussal szinte egyhangú szavazati aránnyal döntött a testület az arra érdemes személyek, illetve közösség kitüntetéséről. Évente maximum négy kitüntetést lehet adni.
Dátum: 2005-10-14 16:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45007
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:35:56.798413, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az idei esztendő rendhagyónak ígérkezik, hiszen most fordult elő először a díj odaítélésének történetében, hogy felborult a díj tekintélyének megfelelő konszenzus és a közgyűlési többség 22 szavazattal 18 ellenében döntött. A FIDESZ frakció Mádl Ferenc volt köztársasági elnököt javasolta, hiszen közismert megyei kötödése, mely bándi születésén túl másban is megmutatkozott. A díj odaítéléséről két fordulóban döntenek: a beérkező javaslatokat az önkormányzat ügyrendi bizottsága szűkíti. Az ügy pikantériája, hogy 3 ember Dr. Zongor Gábor (MSZP) a bizottság elnöke, Horváth László (SZDSZ) és Kovács Zoltán János (MSZP) meg tudta akadályozni, hogy Mádl Ferenc a kitüntetési javaslata a közgyűlés elé sem került.
A Fidesz-frakció a Közgyűlés 2005. október 13-i ülésén kérte a többséget, hogy vegyék le napirendről az ügyrendi bizottság javaslatát, és még egyszer gondolják újra a kitüntetendő személyeket, ne legyen a köztiszteletben álló köztársasági elnök a napi politikai küzdelem része. A javaslatot leszavazták, az ellenzék pedig az így kialakult méltatlan helyzetre való tekintettel kivonult az ülésteremből.
Dr. Áldozó Tamás
frakcióvezető
FIDESZ-MKDSZ-KPE frakció
fideszfrakcio.hu