Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz agrárprogramja Kárpát-medencei léptékű

A Fidesz a Kárpát-medence egészében gondolkodva készíti el jövendő kormányzati agrárprogramját - mondta Faludi Sándor, a Fidesz Gazdatagozatának elnöke pénteken Egerben.


Dátum: 2005-10-14 18:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45016
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:35:59.415883, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az "Egymásra találó magyar gazdák a Kárpát-medencében" címmel megrendezett kerekasztal-beszélgetésen a tagozat vezetője hangsúlyozta, hogy a Fidesz segítséget nyújt a határon túli magyar gazdálkodóknak ahhoz, hogy visszaszerezzék földjeiket. Példaként említette: segítenek az erdélyi gazdálkodóknak a tulajdont igazoló dokumentumok beszerzésében, hogy a román restitúciós törvény alapján visszakaphassák az őseik által művelt földterületeket. Hozzáfűzte: tájékoztatási kampány keretében személyesen hívta fel a figyelmet arra, hogy 600 ezer hektárnyi olyan magyar tulajdonú föld létezik Szlovákiában, amelyet "adminisztrációs trehányságból" nem koboztak el a Benes-dekrétumok alapján. Vagyis lehetőség van a földterület nevesítésére. Minderre azért volt szükség, mert egy szlovák törvény szerint ez év szeptemberében államosítható lett volna ez a terület. Ugyanakkor, részben a figyelemfelkeltésnek köszönhetően, a szlovák legfőbb ügyész a szlovák alkotmánybíróság elé terjesztette a jogszabályt. A testület pedig kimondta, hogy az államosítás alkotmányellenes - ismertette a történteket a politikus.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek