Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Történelmi népszavazás kezdődött Irakban az új alkotmányról

A referendum új fejezetet nyithat a megbuktatott diktátor, Szaddám Huszein utáni korszakban, hatalmas lépést jelentve a stabilizációhoz vezető úton abban az országban, amelyre ma még a politzikai bizonytalanság, a folytatódó erőszak és a vallási feszültség jellemző.


Dátum: 2005-10-15 11:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45036
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:36:05.351065, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szerte Irakban rendkívül szigorú biztonsági intézkedések közepette közép-európai idő reggel hat órakor nyíltak meg a szavazóhelyiségek. A szombati voksoláson várhatóan a 15,5 millió szavazásra jogosult polgár jelentős arányban vesz részt, különösen azt követően, hogy a szunniták egyik vezető pártja megállapodásra jutott a síita többség és a kurdok képviselővel, s felhagyott bojkott-felhívásaival. Az urnákat - ugyancsak közép-európai idő szerint - délután négy órakor zárják.

A biztonságra az iraki hadsereg egységei mellett a nemzetközi koalíciós erők ügyelnek, akárcsak a közelmúltban tartott parlamenti választások során. A határokat lezárták a járműforgalom elől, és ideiglenesen lezárták Bagdad nemzetközi repülőterét is. A főváros egyébként a szavazás előestéjén minden valószínűség szerint szabotázsakció következtében sűrű sötétségbe borult, akárcsak Bászra, az ország második legnagyobb városa.

A voksolás amúgy már csütörtökön megkezdődött, a kórházakban és a börtönökben nyíltak meg a szavazóhelyiségek, azokban a fogdákban és más büntetés-végrehajtási intézményekben is, amelyek a nemzetközi erők ellenőrzése alatt állnak.

Ugyanakkor a lázadó erők is fokozták támadásaikat - nemcsak a megszálló nemzetközi erők, hanem immár az alkotmányt támogató szunnita Iraki Iszlám Párt ellen is -, nyilvánvalóval azzal a céllal, hogy megzavarják a népszavazás előkészületeit és lebonyolítását. A szunnita pártok egy része változatlanul elutasítja a tervezetet, egyebek közt annak föderalista elképzelése miatt, s nem fogadja el, elégtelennek tartja a szunnita Iraki Iszlám Párt, illetve a síita és kurd vezetők között - egy későbbi alkotmánymódosítás fejében - létrejött megállapodásokat és módosításokat.

A hosszú viták után született iraki alkotmánytervezet drasztikusan szakít a múlttal, a nemzeti és vallási csoportok jogainak mozaikjából építkezik. A tervezet az iszlámot a jog egyik elsődleges forrásaként és államvallásként jelöli meg, de elismeri a vallásszabadságot. Irak államformája köztársaság, szövetségi, demokratikus, pluralista állam.

Irakot a tervezet a muzulmán világ részeként említi, de többnemzetiségű, többvallású és multikulturális országként, Kurdisztánt pedig autonóm régióként határozza meg. A parlament felhatalmazása négy évre szól, s a képviselői helyek legalább egynegyedét nőknek tartják fenn. A szövetségi (központi) végrehajtó hatalmat a köztársasági elnök és a minisztertanács gyakorolja. Államfő csak a negyvenedik életévét betöltött, született iraki lehet. Az államfőt a képviselők saját soraikból, kétharmados többséggel választják, megbízatása négy évre szól.

Ha Irak 18 tartományából bármelyik háromban a választásra jogosultak kétharmada az alkotmány ellen szavaz, az alaptörvény megbukik, s újat kell megszövegezni.

Az elmúlt hetek vitái, a szunniták bojkott-felhívásai és a lázadók megfélemlítési kísérletei ellenére megfigyelők abból indulnak ki, hogy a tervezet megkapja a szükséges többséget, és Irak új alkotmánya hamarosan életbe léphet.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek