Eörsi Istvánt november 8-án búcsúztatják az óbudai temetőben
Eörsi István Kossuth-díjas írót november 8-án búcsúztatják az óbudai temetőben -közölte szombaton Eörsi László, az író fia az MTI-vel.
Dátum: 2005-10-15 11:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45040
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:36:06.576559, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus művészt a Szabad Demokraták Szövetsége és a kaposvári Csiky Gergely Színház is a saját halottjának tekinti. Családja és tisztelői az óbudai temető szóróparcellájánál vesznek tőle végső búcsút 11.45 órakor.
Eörsi István csütörtökön hunyt el súlyos betegségben. Az író fia az MTI-nek elmondta, hogy 74 éves édesapja, aki egy évig élt együtt a betegséggel, leukémiában halt meg.
MTI - fideszfrakcio.hu