Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felavatták II. János Pál pápa mellszobrát a Lakiteleki Népfőiskolán

II. János Pál pápa bronz mellszobrát avatták fel szombat délelőtt a Lakiteleki Népfőiskolán a Vatikán budapesti nagykövete jelenlétében. Lantos Györgyi szobrászművész alkotása a Szent István kápolnája előtti szoborparkban kapott helyet.


Dátum: 2005-10-15 14:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45044
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:36:08.023593, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ünnepségen Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius beszédében kiemelte, a szoborállítás időpontjának jelentőségét.

"Október 16-án emlékezik meg a világ Karol Wojtyla érsek megválasztásáról Szent Péter székére, az egyetemes egyház pásztorává" - mondta.

Az apostoli nuncius szólt arról, hogy pápa megválasztása után arra emlékeztetette Európát: a nyugati "tüdeje" mellett egy keleti is van, ahol keresztények milliói élnek. A Szentszék képviselője kiemelte, hogy a 2005. április 2-án elhunyt pápa mellszobra megfelelő helyre kerül a Keresztény Panteonban, ahol többek között Mindszenty József bíboros, Ravasz László püspök és Márton Áron püspök mellszobra is található.

Lezsák Sándor országgyűlési képviselő ünnepi beszédében úgy fogalmazott, hogy II. János Pálra örök hálával gondolhatunk, mert ő volt az első pápa, aki Magyarországra látogatott.

A képviselő a szobor mellé egy fát ültetett, melyet Karol Wojtyla szülőhelyéről, a lengyelországi Wadowicéről hoztak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek