Az emberek lelkét nem lehet kozmetikázni
Schmitt Pál, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alelnöke, európai képviselő Szádvári Gábor választókerületi elnök és a jászberényi polgári körök meghívására látogatott Jászberénybe, ahol a '60-as években kidöntött Rákóczi fája kultuszát élesztették újra, és avattak emléktáblát II. Rákóczi Ferenc vitézlő fejedelemnek.
Dátum: 2005-10-15 14:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45046
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:36:08.583208, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Schmitt Pál II. Rákóczi Ferenc elméktáblájának avatásánál hagyományőrző kurucok gyűrűjében több száz jászberényi és környékbeli polgárhoz szólt, s kiemelte, hogy az emberi élet egyik legnagyobb értéke a szabadság. Elmondta, ha most politikusként kellene megszólalnia, biztos hangzatos szavakat, népszerű jelmondatokat mondana - ám sokkal inkább szeretné azokat a valódi értékeket a hallgatóság elé tárni, amelyek a történelemről, a kereszténységről szólnak. Így nem maradhat szó nélkül az sem, hogy a piros-fehér-zöld zászlók mellett fiatal és idős hagyományőrző lovasok, fiatal fiúk és lányok is ellátogattak a jeles eseményre. Ez számára azt igazolja, hogy a történelem és a kereszténység mint érték igenis fontos.
- A városban járva sokféle kozmetikai szalon reklámját láttam - mondta Schmitt Pál. A politika sok megnyilvánulást, adatot, jelentést kozmetikáz, de az emberek lelkét nem lehet kozmetikázni. Mindenki a saját életében talál boldogulást, érzi a nehézségeket. Nekünk az a feladatunk, hogy összegezve ezeket, akár már holnap hozzuk nyilvánosságra a kozmetikázás nélküli valóságot.
Reményeink szerint holnap több százezer ember látogat el hozzánk, így megvalósulhat az a tervem, amit a Fideszbe való belépésemkor fontolgattam: a politika ne bizonyos érdekkörök közt folyjon, hanem figyeljen oda az emberek véleményére, és hallgassuk meg egymást!
fideszfrakcio.hu