Megkezdődött a szabadkai tüntetés a magyarverések ellen
Mérsékelt érdeklődés mellett kezdődött meg Szabadka főterén a magyarellenes jogsértések elleni tüntetés. A Civil Mozgalom nevű szervezet által kezdeményezett tömegmegmozduláson mintegy háromszáz ember gyűlt össze a szabadkai Népszínház és a városháza közötti téren. A tömegben megjelentek vajdasági magyar pártok vezetői, ismert délvidéki közéleti személyiségek, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) aktivistái.
Dátum: 2005-10-15 16:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45048
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:36:09.214927, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pódiumon a HVIM egyik összevert aktivistájának fényképe látható. Körülbelül egy tucatnyi rendőr ügyel a biztonságra a tömegmegmozduláson, amely békésen kezdődött.
A pódiumon vajdasági magyar pártok vezetői mondanak beszédet, kivéve a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség vezetőit. Kasza József pártja ugyanis nem kíván beavatkozni a civil szervezetek munkájába.
MTI - fideszfrakcio.hu