Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Összefogás vezet ki a nemzet nyomorúságából

Levélben és szóban köszöntötték a határon túlról a szilvásváradi Határok Őre szobornál rendezett szombati megemlékezésre összegyűlt mintegy másfélszáz embert. A nemzet nyomorúságos állapotáról és az abból kivezető kiútról üzent levelében Tőkés László református püspök.


Dátum: 2005-10-15 16:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45049
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:36:09.508764, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nemzetünk nyomorúságos állapotából az olyan nemzeti összefogás jelentheti a kiutat, ami megmutatkozott a Temesközt és a Székelyföldet sújtó természeti katasztrófák nyomán - írta a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke.

A határon túli magyarság számára segítséget és biztonságot nyújt, hogy az anyaország immár az Európai Unió tagja - hangsúlyozta a Fidesz Gazdatagozata által rendezett ünnepségen a kisebbségi magyarság nevében beszélő Kern Imre, a Vajdasági Magyar Szövetség ügyvezető alelnöke.

Erre jelent jó példát, hogy a délvidéki magyarságot érintő atrocitások kapcsán hatékonyan léptek fel az Európai Parlamentben az anyaországi politikusok - fűzte hozzá.

A Kárpátok Őre, vagyis a fából faragott monumentális őrkatona eredetijét 1918-ben állították fel Kolozsvárott. Szeszák Tamás szobrászművész alkotását ugyanebben az évben felégették, majd a szobor mása 2002-ben kapott helyet Szilvásváradon.

MTI - fideszfrakcio.

Kapcsolódó elemek