Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Idén is ígéretet szüretelnek a borászok?

Hazánk a 2005-2006-os gazdasági évre 10,6 millió eurós támogatást kap az uniótól, amit a szőlőtermelés, illetve borászat korszerűsítésére fordíthat. Az idei támogatás eredményeiről is nagy azonban a hallgatás, kevesen vannak, akik nyertes pályázatot tudhatnak magukénak - írja az esztergomi Hídlap.


Dátum: 2005-10-15 18:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45054
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:36:11.050353, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tavaly 9 millió eurós támogatásnak örülhetett hazánk és a borászat, idén pedig csak Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Portugália és Németország kapott többet nálunk. Ehhez az összeghez hazánkban a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalok által kiírt pályázatokkal lehet hozzájutni, ám csak technológiai fejlesztésekre benyújtott tervekkel. A 1kisebb borászatok azonban jelentős hátránnyal indulnak, mivel bizonyos önrészt mindenkinek biztosítani kell saját beruházásához. Kamocsai Ákos, a neszmélyi Hilltop borászat vezetője kérdésünkre elmondta, ők is éltek ezzel a pályázati lehetőséggel, és amennyiben elnyerik azt, palackozó csomagoló és barique hordó vásárlására szeretnék felhasználni az összeget. Ezzel a speciális tölgyfa hordóval különleges vaníliás, csokoládés ízhatás érhető el, Magyarországon azonban még nem elterjedt, ellentétben például Ausztráliával - tette hozzá Kamocsai Ákos. Tudomása szerint a tavalyi uniós támogatásból kisebb beruházások már születtek. A sikeres elbíráláshoz persze komoly adminisztratív feltételeknek kell megfelelni, ám a lehetőség igen vonzó, mivel negyven százalékához vissza nem térítendő hitelként juthat hozzá a szerencsés borász.

Dula Bence, a Magyar Szőlő és Bor Terméktanács alelnöke szerint mély homály fedi az uniós támogatások útjait, mivel igazán jelentős korszerűsítésekről nem hallani a szakmában. Félő, bizonyos átcsoportosításokkal más ágazatban használják fel jelentős részét. Sajnos a fejlesztési lehetőségek megszűnése is rácáfol a komoly támogatottság tényére, hiszen idén sem árasztották el a borászokat jó pályázati lehetőségekkel. Infrastrukturális fejlesztésre, továbbá a pincék és tárolók korszerűsítésére egyaránt szükség lenne már - hangsúlyozta az alelnök.

Gimeskövi Károly értékesítési problémákra panaszkodik, amiken az uniós támogatás sem segít. Véleménye szerint elsősorban a sztárborászatoknak vannak megfelelő lehetőségeik magához a pályázat elkészítéséhez is, hiszen a többségnek az önerő előteremtése is komoly akadályokba ütközik.

Forrás: Hídlap

Kapcsolódó elemek