Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Békésen és mérsékelt érdeklődés mellett zajlott a szabadkai tiltakozás

Békésen, incidensek nélkül és viszonylag mérsékelt érdeklődés mellett zajlott szombaton Szabadkán a vajdasági magyarellenes jogsértések miatt rendezett első délvidéki tiltakozás. A Szabadkai Népszínház és a városháza közötti főtéren tartott közel kétórás megmozduláson mintegy háromszázan vettek részt, két tucat rendőr és egy őrző-védő vállalat emberei ügyeltek a biztonságra.


Dátum: 2005-10-15 18:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45056
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:36:11.799215, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pódiumon egy összevert délvidéki magyar fiatal fényképe volt látható, a színpad előtt három fiatalember "Ne bántsátok a magyart!" feliratú transzparenst tartott a kezében. A Civil Mozgalom (CM) nevű szervezett által rendezett tüntetésen felszólaltak a vajdasági magyar pártok és civil szervezetek vezetői, felvidéki és erdélyi szervezetek képviselői is beszéltek. Felolvasták a CM követelését, amely szerint nemzetközi megfigyelők állandó jelenléte szükséges a tartományban, a hatóságoknak nem szabad bagatellizállniuk a jogsértéseket, hatékonyan kell eljárniuk, és példásan meg kell büntetniük a támadások elkövetőit.

Az anyaország hivatalos képviselői nem voltak jelen a megmozduláson, de felolvasták Becsey Zsoltnak, a Fidesz európai parlamenti képviselőjének üzenetét. Becsey szerint a szabadkai tüntetés azt fejezi ki, hogy a Vajdaság soknemzetiségű voltát veszélyeztető eddig politika nem folytatható, és a passzív hatósági hozzáállással megtűrt, sőt, bátorított etnikai tisztogatás egy őshonos nép ellen nem lehet az európai folyamat része. Felolvasták Doris Packnak, az Európai Parlament délszláv vegyes bizottsága elnökének üzenetét is, amelyben a brüsszeli politikus reményét fejezte ki, hogy a szerb kormány tisztában van óriási felelősségével, azzal, hogy békés együttélést kell biztosítania a régióban élő nemzeti közösségek számára.

Felszólalt minden délvidéki magyar párt elnöke, kivéve a legnagyobb politikai szervezet, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vezetőjét. A VMSZ előzőleg közleményben tudatta, hogy messzemenően támogatja a tiltakozást, de nem avatkozik bele a civil szervezetek munkájába.

A jelenlévők legnagyobb rokonszenvét Páll Sándor, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke vívta ki felszólalásával, aki beszédének felét szerbül mondta el, s "kettős mércék, hazugságok, etnikai és vallási türelmetlenség, korrupció és diktatúra" országának nevezte Szerbiát. Páll azt firtatta a belügyminisztertől, hogy "ki és miért folytat a kisebbségek ellen alacsony intenzitású és hosszú távú lélektani háborút", az igazságügyi miniszteren pedig számon kérte, hogy miért halogatják hónapokig a kisebbségellenes jogsértések elkövetői elleni eljárásokat, miközben a tavalyi temerini bűntény öt magyar elkövetőjét azonnal bíróság elé állították, és súlyosabban büntették, mint a háborús bűnösöket.

Felszólalt Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának volt elnöke, aki "magánemberként, de a hivatalos Magyarország képviselőinek hiányában mégis Magyarországról" emlékeztette az egybegyűlteket Bibó István szavaira, miszerint "demokratának lenni annyit jelent, hogy nem félni". Leszögezte, hogy nem demokraták a szerb állam vezetői, amíg nem mondják ki, hogy bántják a magyart, és ez igazságtalan és törvénytelen.

A megmozdulás végén a tiltakozók Szabadka főterén elénekelték a magyar himnuszt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek