Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az emberre is veszélyes vírust mutattak ki a román mintákban

Romániában különleges övezetté nyilvánítottak két délkeleti megyét, miután az emberre is veszélyes H5N1 vírustörzsre bukkantak az elpusztult szárnyasokból vett mintákban a brit laborok. Rácz Jenő szerint nincs szükség újabb óvintézkedésre, míg az ÁNTSZ szóvivője azt hangsúlyozta, hogy a kórokozó csak közvetlen madárkontaktus esetén veszélyes. Továbbra is fokozott ellenőrzést tartanak a magyar-román és a magyar-ukrán határszakaszokon a madárinfluenza miatt.


Dátum: 2005-10-16 10:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45059
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:36:12.678438, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ugyanazt a H5N1-es agresszív vírust mutatták ki a romániai mintákban, mint amelyik Törökországban jelent meg - közölte a román agrárminiszter az Európai Unió brit kutató intézetének közleményére hivatkozva. Brüsszelben is megerősítették hivatalos nyilatkozatban a laboratóriumi vizsgálatok eredményét. Az egészségvédelmi ügyekben illetékes európai biztos, a ciprusi Markosz Kiprianu szűkszavú nyilatkozatban közölte: az unió angliai referencia laboratóriumában elvégzett vizsgálat kimutatta, hogy a Romániában észlelt madárinfluenza-vírus H5N1 kódjelű, vagyis az a veszélyes variáns, amely Ázsiában már embereket halálát is okozta.

Romániában a madárinfluenza miatt különleges övezetté nyilvánítottak két délkeleti megyét, miután bebizonyosodott az emberre is veszélyes vírustörzs jelenléte - jelentette a Magyar Rádió. A román agrárminiszter bejelentése szerint Túlceaban és Konstancában nem szabad kiengedni az ólból sem a baromfit sem a sertést, a szárnyasokat szállítani sem lehet és betiltottak minden állatpiacot. A két megyéből kivezető utakon fertőtlenítik a járműveket. Négy szomszédos megyében szintén megtiltották a szárnyasok szabadban tartását és összeszámlálják a teljes baromfiállományt.

Rendkívüli találkozót tartanak kedden az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei Luxembourgban a madárinfluenza miatt - írja brüsszeli diplomáciai forrásokra hivatkozva a Klubrádió honlapja. Közben Törökországban betiltották a vadmadarak vadászatát és orvosi megfigyelés alá helyeztek 9 embert, mivel lakóhelyük közelében eddig ismeretlen okból elpusztult 40 galamb.

Fokozott ellenőrzés a magyar-román és a magyar-ukrán határszakaszon

Továbbra is fokozott ellenőrzést tartanak a magyar-román és a magyar-ukrán határszakaszokon a madárinfluenza miatt - közölte a vám- és pénzügyőrség szóvivője.

Fenntartjuk a fokozott ellenőrzést - mondta Sipos Jenő. Közölte, hogy péntek óta a határon nem történt rendkívüli esemény, "úgy tűnik, tisztában vannak a szigorításokkal nemcsak magyar, de román oldalon is". A szóvivő tudomása szerint magyar oldalon nem kellett lefoglalni vagy elkobozni szárnyas szállítmányt. Hozzátette: arról sem kapott jelzést román kollégáitól, hogy újabb szállítmányt kellett volna visszafordítaniuk.

mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek