Ezreket telepítettek ki egy amerikai vonatbaleset miatt
Felrobbant egy gyúlékony gázt szállító vasúti kocsi az amerikai Arkansas államban. A vasúti balesetben egy ember meghalt. A hatóságok azt hitték, hogy a kocsi mérgező gázt szállít, ezért több ezer embert telepítettek ki a környékről.
Dátum: 2005-10-16 10:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45060
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:36:12.973803, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kisiklott és felrobbant egy gyúlékony gázt tartalmazó tartálykocsi szombaton az Egyesült Államokban, az arkansasi Texarkanában. A balesetben egy ember meghalt, a környékről pedig ezreket kellett kimenekíteni. A katasztrófát az okozta, hogy egy Chicagóból érkező tehervonat nekiütközött egy másik vonatnak, amelynek az utolsó vagonjai kisiklottak. Nyolc kocsi szaladt le a sínekről, köztük a gázzal teli tartálykocsi is.
Még a balesetet követő órákban is lángolt a propilént tartalmazó tartály, bár a tűzoltóknak sikerült a lángokat ellenőrzésük alá vonni. A hatóságok a kezdetben azt hitték, hogy a vasúti kocsiban vinil-acetát van, amelynek füstje halálos. Ezért kezdték el a környékbeli házakból kimenekíteni az embereket.
MTI - fideszfrakcio.hu