Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mától drágábban utazunk

Szombat reggeltől drágább az utazás a MÁV vonatain és a Volán-társaságok autóbuszain. A gazdasági tárca az üzemanyagárak növekedésével indokolta a 6, illetve 5 százalékos áremelést. Az utasok furcsállják, hogy a közlekedési cégek a szokásostól eltérően év közben emeltek árat.


Dátum: 2005-10-16 11:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45065
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:36:14.503793, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szombat reggeltől 6 százalékkal drágább a vasúti menetjegy, az intercity pótjegy ára 350 forintról 390 forintra, míg a rapid pótjegyek ára 470 forintról 520 forintra emelkedett.

A Volán-társaságok járatain 5 százalékkal drágultak a viteldíjak. A hírTV által megkérdezett utasok szerint az a baj, hogy csak árak emelkednek, a szolgáltatások színvonala viszont nem.

A gazdasági tárca az üzemanyagárak növekedésével indokolta a változtatásokat. A vasúti díjemelések történetében rendhagyó évközi tarifaváltozás a MÁV üzleti tervében is szerepelt. A jegybevételek azonban így sem fogják fedezni a közlekedési cégek veszteségeit, ezért az állam 1 milliárdos támogatást ad.

hirtv.hu - fieszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek