Nemzeti konzultáció: több tízezren az összegzés napján
A Felvonulási téren vasárnap tartják a nemzeti konzultációt lezáró rendezvényt, ahol a konzultációs testület tagjai Orbán Viktorral együtt összegzik a négy hónapja tartó akció eredményeit.
Dátum: 2005-10-16 15:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45072
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:36:16.633452, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megkezdődött az Orbán Viktor által kezdeményezett nemzeti konzultáció zárórendezvénye a budapesti Felvonulási téren. A Nemzeti Konzultáció négy hónapját többek között a Fidesz elnöke értékeli majd a téren felállított óriássátorban. A programsorozatra az ország több vidékéről érkeztek zászlókkal és transzparensekkel.
Az összegzés napjának nevezett eseményen a konzultációs testület tagjai Orbán Viktorral együtt vonják meg a négy hónapja tartó rendezvénysorozat mérlegét egy 3500 ember befogadására alkalmas sátorban.
Már délután egy órától színes programmal várják az érdeklődőket. A szabadtéri színpadon fellép a Négy Évszak vonósnégyes, Marót Viki és a Nova Kultúrzenekar, valamint az Edda. Ma adják át a nemzeti konzultáció játékán kisorsolt díjakat is.
Az egyik konzultációs buszban gyerekfilmeket vetítenek, míg egy másik egészségügyi szolgáltató buszként fog működni, ahol érnyomás- és vércukorszint-mérést, látásvizsgálatot vehetnek igénybe a látogatók.
Több tízezren kivetítőn kísérik figyelemmel a Fidesz elnökének beszédét
A nemzeti konzultációt lezáró rendezvényen négy órátó Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is beszédet mond. A tér közepén felállított 3500 férőhelyes sátor előtt kígyózó sorokban vártak az emberek arra, hogy bebocsátást nyerjenek. Sokan két és fél órát is sorban álltak ezért, bár két kivetítőn is figyelemmel lehet majd kísérni a Fidesz elnökének, és a Nemzeti Konzultációs Testület négy tagjának beszédét.
A téren álló sátor körül hatalmasra nőtt a tömeg, az egyik szervező, a Nemzeti Konzultációs Központ munkatársa az MTI-nek rendőrségi forrásokra hivatkozva azt mondta, mintegy 30.000 ember van jelen. Nyitrai Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője az MTI kérdésére ugyanekkorára becsülte az összegyűltek számát.
A térre érkezők egy programfüzetet és egy nemzeti konzultációs matricával ellátott almát kapnak a szervezőktől. Ezzel kapcsolatban Rákay Piliph, a program házigazdája korábban elmondta: gazdák ajánlották fel a bácskai almát, amelyet kiosztanak.
Forrás: MTI, hirtv.hu, mno.hu, MR
fideszfrakcio.hu