Az ENSZ üdvözölte az iraki alkotmányról tartott népszavazást
Kofi Annan, a szervezet főtitkára közleményében úgy vélte, bármi legyen az eredmény, a referendum valamennyi iraki számára esély arra, hogy egységesen eltávolodjon az erőszaktól.
Dátum: 2005-10-16 16:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45074
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:36:17.265506, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bagdadi választási tisztségviselők szerint az irakiak elfogadták az alkotmányt a szombati népszavazáson.
Hasonlóképpen nyilatkozott a Londonban tárgyaló amerikai külügyminiszter is, aki iraki megfigyelők jelentéseire alapozta véleményét. A nem hivatalos végeredmény csütörtökre várható.
A népszavazás a vártnál nyugodtabb körülmények között, viszonylag nagy részvétellel folyt. A becslések szerint a jogosultak 61 százaléka adta le voksát. Elmaradt az ellenállók által beígért merénylethullám, a voksolást csak kisebb incidensek, szórványos támadások zavarták meg.
radio.hu - fideszfrakcio.hu