Méltó emlékmű az igazaknak
Vasárnap délután Pokorni Zoltán, Mitnyan György és David Admon izraeli nagykövet felavatta azon magyarok emlékművét, akik a vészkorszakban számtalan zsidó honfitársuk életét mentették meg a saját életük, egzisztenciájuk kockáztatásával.
Dátum: 2005-10-16 18:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45076
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:36:17.937864, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jeruzsálemi Igazak Falán jelenleg 20.577 név van, ebből 670 magyar. A most felavatandó falra további 130 magyar név került fel. "Azért vagyunk ma itt, hogy azok előtt, akik példamutatásukkal, bátorságukkal, igaz helytállásukkal emberi életeket mentettek, fejet hajtsunk" - hangsúlyozta Mitnyan György. "Ezt a korszakot nehéz érzelmek nélkül szemlélni. Szerencsére még sok szemtanú és túlélő van közöttük, akik a háború és a politika viharában is emberek tudtak maradni" - emelte ki a XII. kerület polgármestere. Az emlékmű szükségességéről szólva elmondta, hogy a sok tragédiát megélt embertársaink közül is ki kell emelni azokat, akik életüket, családjukat, egzisztenciájukat kockáztatták azzal, hogy bújtatták és védték az üldözötteket. "A történelem ismerete segíti az emlékezést, a múltról való gondoskodást, és sokszor az újra felfedezést. A történelmi tudás nem csupán a tények, számok sorrendbe helyezését kell, hogy elősegítse, hanem a történelem megértését is. Szolgálja a megértést és az emlékezést az emlékmű" - zárta beszédét a fideszes politikus.
"Magyarországon számos ember segítette, s ezáltal mentette zsidó honfitársait a II. világháború idején" - emlékeztetett David Admon. Reményét fejezte ki, hogy a falon található nevek még bővülnek, és személyesen adhat még át kitüntetést azoknak a magyaroknak, akik zsidókat bújtattak, segítettek. "Hisz mindannyian tudjuk, aki egy lelket megment, az az egész világot menti meg" - hangsúlyozta Izrael állam rendkívüli és meghatalmazott nagykövete.
Kép és szöveg: T.Z. - Fidesz Webszerkesztőség
fideszfrakcio.hu