Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor: Itt az ideje, hogy kitörjünk a tegnapból, és betörjünk a holnapba

"Itt az ideje, hogy kitörjünk a tegnapból, és betörjünk a holnapba! Az a feladatunk, hogy megteremtsük a holnapi életet" -jelentette ki Orbán Viktor vasárnap délután több tízezer ember előtt a Nemzeti Konzultáció záróeseményén, amelyen többek között gyors és radikális adó- és bürokrácia-csökkentés mellett érvelt.


Dátum: 2005-10-16 19:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45078
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:36:18.658231, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz elnöke először köszönetet mondott a Nemzeti Konzultációs Testület tagjainak az elvégzett munkáért. Aláhúzta: a Nemzeti Konzultáció teljesítette küldetését, hiszen a magyar demokrácia történetében először - hasonlóan az egymillió-háromszázezer támogatót gyűjtő Nemzeti Petícióhoz vagy mint a köztársasági elnökjelölés kapcsán - most, a Nemzeti Konzultáció során több mint másfél millió ember mondhatta el véleményét közös ügyeinkről.

A rendszerváltozás nem teremtette meg a vágyott jólétet

A Szövetség elnöke a konzultáció-sorozatról szólva a nézőpontok sokféleségét emelte ki. Mint mondta, a média a politika beskatulyázza az embereket, és a megjelenő vélemények nem tükrözik azt a sokféleséget, ahogyan az emberek közös múltunkat, jelenünket és jövőnket látják. Azonban több ponton találkozott is a kérdőíveket kitöltők, a konzultációs fogadóórákon megjelenők és a fórumokon részt vevők álláspontja. Az egyik ilyen a rendszerváltozás megítélése volt, amelynek kezdőpontját Orbán Viktor Németh Miklósnak az államadósság valódi mértékét, a kommunista gazdaságpolitika bukását bevalló beszédében jelölte meg. "Ez volt a jel, amely mindenkit meggyőzött: eljött Magyarországon a változás ideje" - mondta. Azóta a rendszerváltozásról kiderült: akkori vágyainkkal szemben a rendszerváltozás nem teremti meg a jólétet. A szabadság és a demokrácia nem teremti meg a lehetőségeket, a nyugat-európait megközelítő anyagi biztonságot, a tisztességes versenyt. Azonban a rendszerváltozás, a szabadság nem lett gyógyír a bajainkra, mégsem lett könnyebb az életünk, csak sokan és sokáig ezt nem mertük kimondani - tette hozzá.

A nemzeti konzultáció során összegyűjtött véleményekből egy szenvedő ország képe bontakozik ki, amelyben mindenki szenved valamitől, és nem értjük meg egymást. Szenvedünk a bürokráciától, a gazdaság szétszakítottságától. Sokan úgy érzik, mások érdemtelenül és az ő kárukra gazdagodtak meg. A fiatalok szenvednek a jövőjük bizonytalanságától, a jobboldal a rendszerváltozás félbemaradottságától, és a diktatúra örökségétől, a baloldal pedig attól, hogy az ország másik fele bűnösnek bélyegzi - sorolta.

A levelekből és a kérdőívekből kiderült: a jelenlegi kormánykoalícióra szavazók úgy érzik, cserbenhagyták őket, a kormány nem tartja be az ígéreteit, a koalíció pedig attól szenved, hogy "mindent meg akar változtatni, mindenbe belekap, és így tulajdonképpen semmit sem tud megváltoztatni". Még a miniszterelnök is szenved - fűzte hozzá -, "szenved attól, hogy nem lehet valaki egyszerre Magyarországon a rendszerváltoztatás sikeres üzletembere és egyúttal a baloldal vezetője". A rendszerváltozástól nem csak sokat vártunk, de akkor hatalmas életöröm is felszabadult az emberekben, bíztak a jövőben és egymás felé fordultak az emberek. Ez az életöröm fakult meg az elmúlt tizenöt évben - mondta. "1998 és 2002 között talán volt egy olyan időszak, amikor újra örülni tudtunk" - tette hozzá.

Látjuk, hogy nem kaptuk meg a rendszerváltoztatástól, amit akartunk, de mintha még nagyon sokan nem akarnák elfogadni, hogy amit vártunk, az nem teljesült. Még mindig más okolunk a saját szenvedésünkért, ez azonban "bezár bennünket a tegnap szűk lehetőségei közé ahelyett, hogy lehetőségeket próbálnánk teremteni a magunk számára"- jelentette ki. "Magyarország egy olyan ország, mintha mindannyian még mindig a tegnapban élnénk", a tegnap "vacak vitáit" folytatva és törvénybe foglalva. Ki kell lépnünk, ki kell törnünk ebből a múltból, amely nem teljesítette a reményeinket - szögezte le. "A nemzeti konzultáció fő üzenete az, hogy zárjuk le a tegnap vitáit, mert a tegnap vitáit nem lehet megnyerni. A rendszerváltoztatatás korszakának vége, betöltötte a hivatását" a szabadság és a piacgazdaság megteremtésével - mondta a Szövetség elnöke.

Újra mutatkoznak a változás jelei

A múlt vitái helyett a holnap kérdései felé kell fordulnunk - javasolta Orbán Viktor. A változás jele ismét itt van, hiszen bebizonyosodott: az ifjúkommunista gazdaságpolitika is megbukott, ha így megy tovább, az euróövezethez sohanapján fogunk csatlakozni, miközben a miniszterelnök bevallotta: sokkal több pénz hiányzik, mint amennyit eddig beismertek. Bevallotta, hogy az adósságunk sokkal gyorsabban nő, mint a kommunista gazdaságpolitika idején. "Hiába, az ifjak gyorsabbak"- jegyezte meg hozzátéve, hogy ez azt mutatja, hogy "demokráciában sokkal gyorsabban tönkre lehet tenni egy országot, mint egy diktatúrában". Minden ismét arra figyelmeztet minket, hogy változás kell, meg kell újulnunk - szögezte le a Fidesz elnöke.

Józan, megfontolt, de mélyreható változásra van szükség

"Itt az ideje, hogy kitörjünk a tegnapból, és betörjünk a holnapba" - mondta hozzátéve, hogy "nincs mitől félni, mi, magyarok már sokszor bizonyítottunk: Magyarország már sokszor bizonyította, hogy legény a talpán, ha változtatni kell, és most kell" - húzta alá. Azonnali, gyökeres változásokat sürgetett a Fidesz elnöke az adók, a bürokrácia és a politikusok számának csökkentése érdekében. Azonban figyelmeztetett: nem szabad változtatni a 13. havi nyugdíjak, a családi adókedvezmények, és hivatásos haderőre való átállás terén sem. "Józan, megfontolt, de mélyreható változásra van szükség, amely helyükre teszi a dolgokat. A holnap kérdéseit, a változás kérdéseit kell megvitatnunk" - összegezte a tennivalókat.

"Új gazdaság, új állam, és új politika" - ez a holnap: életöröm és tetterő. A szenvedés és a gyengeség a tegnapé. A rendszerváltás megteremtett egy új országot, de nem volt ereje új életet teremteni. Nekünk most az a feladatunk, hogy megteremtsük a holnapi életet. "A tegnap harcolni fog, és újabb lakatokat szerel majd a holnap ajtajára. Sebaj. Ha nem nyílik, törjük rá!" - zárta nagy tapssal fogadott beszédét Orbán Viktor, aki beszéde végén kiment a téren várakozókhoz, akiket meginvitált a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség októberi 23-i ünnepségére a Műegyetem rakpartra.

Kép és szöveg: Fidesz Webszerkesztőség

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek