Nem nyugszanak a kedélyek Szarajevóban
A boszniai államelnökség azt várja a jugoszláv államfőtől, hogy kérjen bocsánatot közelmúltbeli kijelentése miatt, amely azt sugallta, hogy a boszniai Szerb Köztársaság ideiglenesen szakadt el Szerbiától.
Dátum: 2002-09-15 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4142
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:44:31.577900, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vojislav Kostunica egy héttel ezelőtt a boszniai határ mentén fekvő Mali Zvornikban tartott elnökválasztási kampánygyűlésen azt mondta: úgy tekint a boszniai Szerb Köztársaságra, "mint egy kedves családtagra, amely ideiglenesen elszakadt Szerbiától". A kijelentés okozta hullámverés nem csitul: Szarajevóban, illetve belgrádi kormánykörökben is számos kemény bírálat éri az államfőt, noha Kostunica és pártja azóta több ízben hangsúlyozta, hogy maradéktalanul tiszteletben tartja a daytoni megállapodást, és a nyilatkozat csupán azt tükrözi, hogy a majdani európai integráció folyamatában szorosabbá válnak a Szerbiában és Boszniában élő szerbek kapcsolatai.
Nem csillapította, hanem inkább felkorbácsolta a kedélyeket Dragan Marsicanin, az államfő vezette Szerbiai Demokrata Párt alelnöke, aki Kostunica kijelentése kapcsán azt mondta: nem lát semmi rendkívülit a nyilatkozatban, mert a "szerb család" egyesítése hosszú távú történelmi célkitűzés. Kostunica és Marsicanin kijelentése kapcsán a hét végén rendkívüli ülést tartott a boszniai államelnökség. Beriz Belkic, a testület soros bosnyák elnöke a tanácskozás után kijelentette: Kostunica és Marsicanin kijelentésével megkérdőjelezte Bosznia területi egységét, és minden eddigi elért eredményt a két ország kapcsolatában. Az államelnökség követelni fogja Kostunicától és Marsicanintól, hogy mihamarabb kérjen bocsánatot, kérni fogja továbbá a jugoszláv kormány állásfoglalását az államfő nyilatkozata kapcsán - közölte Belkic.
MTI -fidesz.hu