A liberális kampány megmutatja az "ideális politikai stílust"
Furcsa ugyan, hogy éppen Kuncze Gábor kárhoztatja "a politikai anyázást", amire persze rögtön beugrik a pelenkával, letolt gatyával és raktárba került "Lop-stop!" táblával kampányoló SZDSZ-elnök és -frakcióvezetőről, hogy "Bagoly mondja verébnek...", de hagyjuk Kuncze kalapméretének firtatását. Van más, amit a liberális hétvégén megmutattak: nem kell oda ellenfél sem, beszólnak ők egymásnak is.
Dátum: 2005-10-17 11:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45098
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:36:24.834457, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Nagy nullának" és "büdös parasztnak" nevezte Ungár Klára SZDSZ-es politikust Maros Gábor operaénekes. Ungár Klára éppen a Hír TV Célpont című műsorának nyilatkozott, amikor az incidens történt.
A politikus asszony csupán annyit kért a művésztől, hogy menjen ki a képből és beszéljen halkabban, mert nyilatkozik. Maros Gábor erre felháborodott. A művész az SZDSZ kampányrendezvényén lépett fel még kedden, ahol Demszky Gábor felesége, Anikó asszony Pintér Tibor szigetszentmiklósi musical színházigazgatóval együtt adott elő dalokat a liberális feleségek programján. Egyébként Maros Gábor személyes jó barátja Demszky Gábor feleségének.
A párbeszéd:
(M. Gábor) - Nem vagyok a képben....
(U. Klára) - Várj egy kicsit... (odamegy M.G-hez) ....Légy szíves állítsd le magad!
(M. Gábor) - 58 éves vagyok, hogy beszélsz velem?
(U. Klára) - Légy szíves állítsd le magad...
(M. Gábor) - Miről beszélsz ?
(U. Klára) - Nem érdekel, hány éves vagy...
(M. Gábor ) - Igen? Te pedig ne szóljál hozzám így! Hát ki vagy Te, b*...meg? Nulla.... Menj ki a képből... Büdös paraszt!
hirtv.net - fideszfrakcio.hu