Útban Irak felé a Gyurcsány által felajánlott tankok
Elhagyták az országot az Iraknak felajánlott magyar tankok, célba juttatásukat a NATO végzi - tudta meg katonai forrásból az MTI hétfőn.
Dátum: 2005-10-17 14:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45110
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:36:28.607538, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az összesen 77, hadrendből kivont harckocsit Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tavaly év végi iraki látogatásán ajánlotta fel a NATO iraki haderőt kiképző programjához.
Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a gödöllői Currus Rt.-nél befejeződött a T-72-es harckocsik hadra fogható állapotba hozása, azonban Irakba szállításuk menetéről biztonsági okok miatt nem beszélt.
Közölte: a NATO gondoskodik az eszközök célba juttatásáról, s az folyamatban van.
Az amerikai kormány az Iraknak nyújtott segélykeret terhére egy amerikai céget bízott meg azzal, hogy a tankokat hadra fogható állapotba hozza. Ez a cég kötött magánjogi szerződést a Honvédelmi Minisztérium által alapított, önállóan gazdálkodó gödöllői rt.-vel.
A korábbi közlések szerint a 77 harckocsi tartozéka hat vontató és javító gépkocsi is. A felajánlott cseh és lengyel gyártású tankok átlagéletkora 22 év.
A Currus Rt. nem felújította az eszközöket, hanem azok úgynevezett hadra fogható állapotba hozását végezte el. Ezeket a harckocsikat ugyanis másfél évig konzervált állapotban tárolta a honvédség. A munkálatok májusban kezdődtek, a tankokat vasúton szállították át Gödöllőre a honvédség kalocsai bázisáról.
A hadrafoghatósághoz ki kellett "konzerválni" a tankokat, át kellett azokat vizsgálni, a kenő-, feltöltő anyagokat ki kellett cserélni, végre kellett hajtani a szükséges menetpróbákat, illetve a fegyverrendszer ellenőrzését. A tankok új, homokszínű festést is kaptak.
A vezérigazgató korábban elmondta, hogy az elvégzett munkálatoktól függően körülbelül 2,5 millió dollárt (mintegy 500 millió forintot) kap a Currus Rt. A cég vezetőjét, Ács Jánost hétfőn az MTI nem tudta elérni.
A Currus Rt. egyébként az egyetlen olyan magyar cég, amely harckocsik és más katonai járművek felújításával foglalkozik, s a térség más országai számára is végez javításokat.
Gyurcsány Ferenc kormányfő tavaly év végi közlése szerint a terv az volt, hogy a a Magyar Honvédség által már nem használt T-72-es harckocsikat az alakuló iraki demokratikus hadsereg az idén legkorábban tavasszal veheti használatba. A miniszterelnök szerint ezek az eszközök fontos elemei lesznek az iraki hadsereg védelmi képességének. A múlt év végén az is elhangzott, hogy a magyar honvédségnek jelentős megtakarítást jelenthet ez az átadás, hiszen nem kell pénzt költenie a tankok előírás szerinti megsemmisítésére. Magyarország arra is készült, hogy négymillió, a honvédség által már nem használt lőszert is átad az iraki erőknek.
MTI - fideszfrakcio.hu