Demszkynek nem tetszenek a kátyúk
Örömünkre szolgál, hogy Gyurcsány Ferencnek és Demszky Gábornak a mai találkozón, fél évvel a választások előtt végre eszébe jutott a 2002-es év ígérete: több pénzt az önkormányzatoknak. Ahhoz a régi óhajhoz csatlakozunk, melyet a miniszterelnök, feltehetően tanácsadóira hallgatva bátran megfogalmazott: "Budapesten járható utak legyenek".
Dátum: 2005-10-17 14:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45113
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:36:29.496837, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ugyanakkor bízunk abban, hogy Demszky Gábor nem azért akarja a fővárosi közúthálózat szegmensébe a lehető legtöbb közpénzt belepumpálni, hogy aztán - miként arra korábban utalt - jövőre az útfelújításokat piaci cégek számára kiszervezze. "Nagyon jó az együttműködés" a kormányzattal, jelentette ki a főpolgármester. Emlékszünk, nem Gyurcsány Ferenc az első luxusbaloldali miniszterelnök, akinek kapcsán Demszky Gábor kitűnő kormányzati kapcsolatokra hivatkozott. Arra azonban nem emlékszünk, hogy a Medgyessy kabinet idejében mi az, ami ebből a meleg, baráti nexusból Budapest hasznára létrejött, megépült. Ahhoz pedig, hogy a BKV kiszámíthatóan működhessen végre, nem újabb kitűnő kormánykapcsolatokat kell fürkészni, elegendő lett volna a közlekedési társaság normatív támogatására tett indítványaink elfogadása.
Kupper András
frakcióvezető
Budapest, 2005. október 17.
fideszfrakcio.hu