Az iraki alelnök egy esetleges amerikai támadásról
Taha Jaszin Ramadan iraki alelnök vasárnap az amerikai politika súlyos következményeire figyelmeztette Washingtont, véleménye szerint ugyanis az Irak elleni támadást az arab világ saját maga elleni támadásként értékelné.
Dátum: 2002-09-15 13:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4144
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:44:32.206856, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Ha az Egyesült Államok meg akarja védeni közel-keleti érdekeltségeit, akkor felül kell vizsgálnia politikáját. Máskülönben az arab nemzetnek is újra kell értékelnie a vele szemben ellenséges és Izrael felé elkötelezett amerikai politikát - áll az alelnök közleményében, amelyet a Tikrit című újság hozott nyilvánosságra.
- Ha az Egyesült Államok megtámadja Irakot, tudnia kell, hogy 250 millió arab érzi majd úgy, hogy őket érte támadás - közölte Ramadan, aki okfejtésében úgy vélekedett: Washington azért kívánja megbuktatni Szaddám Huszeint, mert arab nacionalista és támogatja a palesztinok ügyét. Tíz arab állam külügyminiszterei vasárnap felszólították Irakot, hogy fogadja el az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát, s engedje vissza területére a fegyverzetellenőröket. Az Arab Liga tagállamainak külügyminiszterei nevében Mahmud Hammud libanoni külügyminiszter elmondta, hogy Kofi Annan ENSZ-főtitkár szombaton arra kérte őket: segédkezzenek Irak meggyőzésében.
Szaud el-Feiszal herceg szaúdi külügyminiszter bejelentette: ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa politikai döntést hoz, úgy Szaúd-Arábia a többi tagállamhoz hasonlóan elfogadja azt. A szaúdi politikus azonban kifejezte reményét, hogy Bagdad megelőzi a bajt a fegyverzetellenőrök visszaengedésével. Az iraki média vasárnapi beszámolói szerint Bagdadba érkezett egy három fős francia küldöttség, amely a háború elkerülése végett találkozik majd iraki vezetőkkel. Vezetőjük, Thierry Mariani konzervatív parlamenti képviselő szavai szerint azért utaztak Irakban, hogy meggyőzzék a bagdadi kormányt a nemzetközi fegyverzetellenőrök visszatérésének szükségességéről, s ezzel a háborúval fenyegető konfliktus megoldásáról.
MTI - fidesz.hu