A kishatárforgalmi egyeztetésről
A mai napon, 2005. október 17-én Gál Kinga néppárti európai parlamenti képviselő kezdeményezésére és szervezésében egyeztető megbeszélésre került sor Budapesten a kishatárforgalomban érintett szomszédos államokban élő magyarok képviselőivel. A megbeszélésen jelen volt Kasza József a vajdasági, Brenzovics László a kárpátaljai, Székely István az erdélyi magyarok képviseletében, illetve Bauer Edit néppárti európai parlamenti képviselő a Felvidékről.
Dátum: 2005-10-17 15:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45119
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:36:31.310007, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gál Kinga tagja az Európai Parlament illetékes bizottságának, amelyik az elkövetkező hetekben tárgyalja azt az uniós rendelettervezetet, amely az uniós tagállamok és az azokkal szomszédos harmadik országok könnyített határátkelését szabályozza a határmenti régiókban. Az uniós rendelet fontos számunkra, hiszen a szomszédos országokban élő magyarok számára az anyaországgal való kapcsolattartás újabb formáját jelenti majd, könnyítve a szigorú schengeni szabályozáson.
Gál Kinga EP-képviselő aktívan részt vesz a rendelettervezet módosításában, hogy az minél inkább megfeleljen a határmenti magyarság sajátosságainak és érdekeinek.
A megbeszélésen jelenlévők, éppen a határrégiók sajátosságaiban rejlő különbségeket kiemelve, áttekintették a szabályozás lehetséges következményeit, annak lehetséges pozitív kihatásait, de olyan garanciális elemek erősítését szorgalmazták, amelyek a magyarság anyaországgal való kapcsolattartását erősítik, egyben kiszűrik a rendelet indokolatlan, visszaélésszerű használatát.
Az Európai Parlament együttdöntési jogkörben jövő év elején szavaz a kishatárforgalmi rendelet tervezetről.
Fidesz Sajtóiroda
Budapest, 2005. 10. 17.
OS - fideszfrakcio.hu