Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bácskai-per: Bolcsik Zoltán szerint rutin művelet volt a házkutatás előrehozása a K and H brókercégénél

Napi rutin művelet volt a házkutatás előrehozása a K and H Equities Rt.-nél, ennek akkor nem volt különösebb jelentősége - jelentette ki tanúként Bolcsik Zoltán, az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának (SZBEI) korábbi vezetője a Bácskai János elleni büntetőügyben hétfőn Szegeden, a Csongrád Megyei Bíróság Katonai Tanácsa előtt.


Dátum: 2005-10-17 15:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45120
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:36:31.610978, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A dandártábornok tanúvallomása szerint 2003. június 23-án Molnár Csaba alezredes, aki akkor a Pénzmosás Elleni Osztály vezetőjeként dolgozott, jelentette: a tervezetnél korábban mennek házkutatásra a K and H Equities Rt.-hez. A brókercégtől azért kellett a Pannonplast-üggyel kapcsolatos iratmásolatokat hamarabb elhozni, mert a dokumentumokra a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) is igényt tartott, és amennyiben el is viszik az eredeti iratokat, az késleltette volna a nyomozást.

Bolcsik Zoltán elmondta: beosztottai jelezték, hogy az információk Bácskai Jánostól származnak. Az SZBEI vezetője a házkutatás előrehozatalának különösebb jelentőséget akkor nem tulajdonított, szavai szerint az "napi rutin művelet volt".

Bácskai János a tárgyaláson fenntartotta azt a vallomását, hogy amikor értesítette a rendőrséget, hogy a K and H Equities Rt.-nél veszély fenyegeti a Pannonplast-üggyel kapcsolatos iratokat, nem említette a PSZÁF-ot. Az iratok biztosítása és a felügyelete csak a rendőrök beszélgetésében kapcsolódott össze.

Bácskai János tábornokot, a maffiaellenes központ korábbi vezetőjét Kulcsár Attilával összefüggésben bűnpártolással vádolja a katonai ügyészég. Korábban, első fokon, a Fővárosi Bíróság kimondta a vádlott bűnösségét és lefokozta, ám a Fővárosi Ítélőtábla megalapozatlanság és eljárási szabálysértések miatt hatályon kívül helyezte a nem jogerős döntést és a megismételt eljárás lefolytatására a Csongrád Megyei Bíróság Katonai Tanácsát jelölte ki.

Kiss Károly hadbíró alezredes a tárgyalást elnapolta. Az ügyben a bíróság új tárgyalási határnapot fog kitűzni további tanúk meghallgatására.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek