Súlyos visszaélések a privatizált kiskunhalasi kórházban: Rácz miniszter sokat dolgozik
Szabó Erika fideszes képviselő interpellációjában a kiskunhalasi kórházprivatizáció bűncselekménygyanús következményeire hívta fel a figyelmet. Rácz miniszter azzal védekezett, hogy heti hét napot dolgozik, míg naponta csak négy órákat alszik.
Dátum: 2005-10-17 16:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45130
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:36:34.691753, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tisztelt Miniszter Úr!
Önök a 2002-es választási kampányban azt ígérték, hogy néhány nap és rendbe teszik az egészségügyet. Ehhez képest már több mint három év telt el, és nem rendbe, hanem zsebre tették a magyar egészségügyet.
Lássuk hát, hogyan történt ez Kiskunhalason!
Súlyos visszaélésekre derült fény a privatizált kiskunhalasi kórházban. A befektető 1 milliárd 800 millió forintos beruházást ígért. Tőkebevonás helyett azonban a kórház szipolyozása zajlik. A befektető a beruházást a betegek ellátását biztosítani hivatott OEP bevételekből és a kórház által felvett hitelekből finanszírozza. A helyzet most már odáig fajult, hogy a kórháznak 400 millió forintos hiánya keletkezett és a dolgozók bérét is hitelből fizetik.
Ha nem kerül sor gyors intézkedésre, a kórház csődbe megy, az ellátási körzetéhez tartozó 130 ezer ember ellátás nélkül marad.
Tisztelt Miniszter Úr!
Ön nem érzi felelősnek magát a kialakult helyzetért?
Miért nem intézkedik a társadalombiztosítási pénzek védelmében? A betegek védelmében?
Miért nézi szó nélkül a közpénz magánzsebbe vándorlását?
Kinek az érdekeit védi a semmittevésével? A befektetőkét? Miért nem indít vizsgálatot az
OEP pénzének szabálytalan felhasználása miatt?
Ez az a privatizáció, amelyre buzdítja a kórházakat? OEP pénzt magánzsebbe?
Tisztelt Miniszter Úr!
Kiskunhalason Szó sincs tőkebevonásról. Egy fillért sem fektetett be a Hosp Invest Rt. és a HalasInvest a kórházba. Az OEP bevétel terhére a kórházzal hitelt vetetnek fel és ezt kérik kölcsön a beruházásra. A beruházással létrehozott építmény tulajdona már a befektetőt illeti.
Ön ezzel egyetért? Hol van itt a közpénzek védelme? Hol van az üvegzsebügyi államtitkár?
Miért nem kezdeményeznek büntetőeljárást?
Milyen ellátást remélhet az a beteg, akinek az ellátására fordítandó pénzt elsíbolják? A kórházi dolgozókat megfélemlítik. A szerződéseket nyilvánosság elé táró pénzügyi osztályvezető irodáját feltörték, kilátásba helyezték elbocsátását.
Azoknak kell Kiskunhalason megtorlástól tartani, akik kiállnak a törvényesség mellett? A betegellátás színvonalának megőrzése mellett?
Miniszter Úr! Ön ezt Szó nélkül tűri?
***
Rácz Jenő egészségügyi miniszter válaszában arra hivatkozott, hogy hetente hét napot, naponta pedig 20 órát dolgozik. Elmondása szerint az ártatlanság vélelme megillet mindenkit.
Szabó Erika viszontválaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy az általa hivatkozott adatok olyan iratokból származnak, amelyek kivétel nélkül nyilvánosak.
Szabó Erika nem fogadta el a miniszter válaszát.
fideszfrakcio.hu