Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ki kit járat le külföldön?

Ki kit járat le külföldön? - kérdezte Gyurcsány Ferenctől Nagy Gábor Tamás a miniszterelnök amerikai útjával kapcsolatban hétfőn a parlamentben. Gyurcsány kijelentette, sosem állította, hogy az Egyesült Államok Fideszről szóló, állítólagos rosszalló véleményét Bush elnök szóba hozta volna kettőjük beszélgetésén.


Dátum: 2005-10-17 17:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45134
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:36:35.904266, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A messziről jött ember azt mond, amit akar, de az Ön esetében ez nincs így - mondta a képviselő. Nagy Gábor Tamás rámutatott, hogy a miniszterelnök kíséretének több tagja elmondta, hogy Gyurcsány Ferenc állításával ellentétben nem George Bush hozta szóba és tartja számon a magyar-amerikai kapcsolatokban 2001. szeptember 11-e után bekövetkezett, vélt törést, hanem a kormányszóvivői magyarázkodás szerint mindössze az történt, hogy "az amerikai elnök érdeklődött a magyarországi belpolitikai helyzet iránt, és ennek kapcsán a miniszterelnök örömmel világosította fel ezekről a kérdésekről".

Mit kérdezett Öntől Bush elnök? Ki hozta szóba a Fideszt, a polgári kormányt? Szándékos volt-e a félretájékoztatás az Ön részéről vagy tekintsük ezt diplomáciai tapasztalatlanságnak? - kérdezte Nagy Gábor Tamás Gyurcsány Ferenctől.

Gyurcsány Ferenc válaszában, miközben a szívére tette a kezét, kiemelte: "az önök politikája, amit 2001. szeptember 11-e után követtek, az ön akkori miniszterelnökének ebben a teremben mutatott szótlansága mély csalódással, sokakat keserűséggel töltött el". Gyurcsány kijelentette, sosem állította, hogy az Egyesült Államok ezen véleményét Bush elnök szóba hozta volna kettőjük beszélgetésén. A miniszterelnök elmondta, hogy ő az ellenzéket is védelmezte az amerikai elnök előtt.

Viszontválaszában Nagy Gábor Tamás elmondta: a miniszterelnök válaszából kiderült, hogy Bush elnök nem vetette fel ezt a témát. Mint mondta, az a fajta diplomáciai tapasztalatlanság, ami Gyurcsány Ferencet jellemzi, az egész országot járatja le.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek