Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

MTV: több mint kétszáz munkatársat bocsátanak el

A közeljövőben 217 munkatárs elbocsátását tervezi a Magyar Televízió (MTV) - tájékoztatta a közszolgálati médium az MTI-t. "A Magyar Televízió azt várja a fenti intézkedésektől, hogy az átalakított, csökkentett létszámú szervezet hatékonyabb munkát végez majd, és a közszolgálati nemzeti főadó egy rugalmasabban működő, szakmai szempontból professzionális, versenyképes, továbbra is minőséget, értéket megjelenítő modern európai televízióvá válik" - olvasható az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben.


Dátum: 2005-10-17 19:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45138
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:36:37.196543, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elbocsátandók közül 96 fizikai, 121 szellemi foglalkozású dolgozó. A törvényi előírásoknak megfelelően - a jogszabályi határidőn belül - a munkavállalói érdekképviseletek vezetőit és a munkaügyi központot a nap folyamán tájékoztatják a tervezett létszámcsökkentésről - tudatták.

A szervezeti változásokra vonatkozó vagy a munkafolyamatokat átalakító javaslatok minden esetben az egyes szakterületi vezetők és munkatársak részvételével működő munkacsoportok elemző munkája eredményeként születtek - olvasható a közleményben.

Az MTV tavaly ősszel elfogadott reorganizációs terve szerint 2004-ben 75, az idén 425, míg jövőre 200 munkatársától kellene megválnia az intézménynek; a menedzsment egy, neve mellőzését kérő tagja tavasszal arról beszélt az MTI-nek: a tavalyi elbocsátásokra - az azokhoz szükséges források hiányában - nem került sor.

A leépítésekről nyáron lezárult tárgyalások egyik résztvevője szerint a menedzsment a létszámleépítés idei első körében mintegy 180 munkatárs elbocsátását szorgalmazta. A hétfői közlemény szerint ez a szám végül 98 lett.

Az intézmény másfél hónappal ezelőtti tájékoztatása szerint az MTV-nek mintegy 1700 belsős munkatársa volt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek