Szemfényvesztő luxusadó
A luxusadóról szóló törvényjavaslat részletes vitáját hétfő este folytatta le az Országgyűlés. Tállai András fideszes honatya "szemfényvesztésnek" nevezte a javaslatot, amelynek az a célja, hogy a "luxusbaloldalt ne érintse".
Dátum: 2005-10-18 07:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45146
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:36:39.785541, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Példaként említette a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által lakott ingatlant, amely önmagában nem éri el a 100 millió forintos adóköteles értékhatárt, de az ő, illetve felesége vezetése alatt működő cég úszómedencét, szaunát "és ki tudja még mit" épített az alagsorban, mintha a jelenlegi kormányfő már 1995-ben arra gondolt volna, hogy miként játssza ki a majdani luxusadót.
Tállai András az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról (ekho) szóló törvényjavaslatot igazságtalannak és elvtelennek nevezte, és véleménye szerint alkotmányossági kérdéseket is felvethet, hogy a javaslat csak egyes szakmákban, a kultúrában, művészetben vagy a médiában dolgozókat juttatja kedvezményekhez.
Úgy rossz, ahogy van - jelentette ki a politikus, aki jelezte azt is, hogy emiatt pártja nem is nyújtott be módosító javaslatot ez előterjesztéshez.
Kocsis Róbert (Fidesz) hangsúlyozta: a kormány a kedvezményezett rétegek jóindulatát akarja megvásárolni, kampánycélokat szolgál a törvényjavaslat.
MTI - fideszfrakcio.hu